A 13 új dal (a deluxe kiadáson 16) egyszerre érzelmes és önreflexív – rajtuk keresztül minden eddiginél közelebb kerülhetünk az énekes lelkivilágához. Az elsőként megjelent, Didn’t I című kislemezdalban például őszintén vall arról, hogy a drogproblémák milyen sérelmeket okozhatnak egy szülő számára.
Archive for szeptember, 2018
Lordi koncert a Barba Negrában
By ku!tfm in HírekKét év után tér vissza Budapestre a finn hard rock szörnyzenekar, a Lordi. Ezúttal kilencedik, Sexorcism című lemezüket mutatják be a Barba Negra Music Clubban, méghozzá két további együttes, a svéd Follow The Cipher és a svájci Silver Dust felvezetése után.
Negyedszázados dupla bulira készül az Alvin és a Mókusok
By ku!tfm in HírekDupla koncerttel koronázza meg jubileumi turnéját az idén 25 éves Alvin és a Mókusok. A két estén át tartó eseményre a budapesti Barba Negrában kerül sor, ahol november 16-án és 17-én vendégzenészekkel és fúvósokkal kiegészülve csap a húrok közé a nyíregyházi punk rock zenekar. A koncertekre a banda teljesen eltérő műsorral készül: összesen 50 dalt játszanak el, ám ezek közt egy olyan sincs, amely mindkét estén elhangzana.
Eric Steckel: a vintage gitárrock fiatal titánja játszik Budapesten
By ku!tfm in HírekÚj albumának turnéjával érkezik Budapestre Eric Steckel. A fiatal amerikai blues rock gitáros karrierje alig 11 éves korában vett lendületet, olyan zenész óriások támogatásával, mint John Mayall. Október 7-én, a Backstage Pubban a Polyphonic Prayer című album dalait mutatja be, így személyesen is meggyőződhetünk róla, hogy a jövő egyik kivételes gitártehetségével van dolgunk.
Orosz frontcsajos grunge csütörtökön a budapesti S8-ban
By ku!tfm in HírekSzeptember 20-án Budapesten, az S8 Underground Clubban játszik az orosz grunge trió, a PRANA. A kilencvenes évek elejének Seattle-i nagy-négyesén szocializálódott zenekar ügyesen keveri a Nirvanás alapokat a modernebb, metálosabb, huszonegyedik századi Foo Fighters-es vonallal. Teszi mindezt úgy, hogy a banda élén nem egy klasszikus grunge arc, hanem egy karcos hangú, ízig-vérig vad rocker csaj, Natasha áll. A bulin a terepet két hazai csapat, a visszatérő Powertrip, valamint a Witch Bone Garden melegíti be.
Gitárhősök vs. Prodigy – FEZEN 2. nap
By ku!tfm in HírekA gitárok szerelmeseinek bőven akadt csemege a FEZEN második napján, ahol a leginkább a Stuck Mojo-ból ismert Rich Ward, Richie Kotzen és a Mr. Big zsenije, Paul Gilbert játékát is meg lehetett csodálni egy délután alatt. Levezetésképp pedig a Prodigy gondoskodott a kikapcsolódásról ezen az estén.
The Tumor Called Marla: indul a lemezbemutató koncertsorozat
By ku!tfm in HírekA fővárosi elektro-metál szextett, a The Tumor Called Marla lemezbemutató nagykoncertjét 2018. szeptember 21-én tekintheti meg a nagyérdemű, az őszi lemezbemutató turnéjuk első budapesti állomásán. A Limbo City névre hallgató nagylemez elsőként a HammerWorld magazin 2018. július-augusztusi számában volt kapható és kiemelkedően jó visszhangot keltett a hazai médiában.
Egypt Station: új albummal tért vissza Paul McCartney
By ku!tfm in HírekAz album Sir McCartney egyik saját festményéről kapta a nevét, és ez az első nagylemeze a 2013-as New óta. Az album producere Greg Kurstin volt, aki korábban Adele, Beck és a Foo Fighters albumain is dolgozott, de a legújabb kislemez, a Fuh You munkálataiban például a OneRepublic Ryan Teddere is részt vett.
Magyar Dal Napja már Siófokon is
By ku!tfm in HírekSiófokon az ősz beköszöntével sem áll meg az élet: szeptemberben is változatos programokkal várja a látogatókat a Balaton-part legnagyobb városa. Újdonság, hogy idén először Presser Gábor kezdeményezéséhez csatlakozva Siófokon is megrendezik a Magyar Dal Napját. A könnyűzene ünnepén a várossá avatás 50. évfordulója előtt is tisztelegnek.
(tovább…)
Csajban erős nyitás a FEZEN-en
By ku!tfm in HírekA székesfehérvári fesztivál idei nyitónapján többek közt a Delain és az Epica is színpadra lépett a délutáni órákban, és a két csajfrontos banda rendesen be is melegítette a terepet az est fő attrakciója, a német Helloween koncertje előtt.