Vidéki színházak fesztiválja

Tizenegy teátrum mutatja be egy-egy előadását a Vidéki Színházak Fesztiválján a Thália Színházban, ahol szeptember 7. és 14. között nyolc nagyszínpadi és három stúdió-produkciót láthat a budapesti közönség.Bereményi Géza, a Thália Színház igazgatója a rendezvény szerdai budapesti sajtótájékoztatóján kiemelte: második alkalommal szervezik meg a Vidéki Színházak Fesztiválját, amely az idén is gazdag programot kínál. Lantos Anikó, a Thália Színház fesztiváligazgatója elmondta: a fesztivál zárónapján összesen kilenc díjat adnak át. A zsűri tagja Jókai Anna író, Molnár Piroska színművész, Szekeres Adrien énekesnő, Jónás István, a Magyar Rádió Zrt. vezérigazgatója és Kovács „Koko” István sportoló. ( MTI )

Könyvritkaságok a budai Várban

16. századi lendvai könyvritkaságok mellett Weöres Sándor titokzatos „kék könyve” a nagyközönség elé kerül az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK) augusztus 30. és szeptember 1. között a budai Várban, a Magyar Nyelv és a Magyar Könyv Ünnepén. A „kék könyv” a költő saját kézzel írott gyerekverseit tartalmazza. A kamarakiállításon Illés Árpád és Weöres Sándor közös munkáihoz készített metszeteit, mindkettőjük rajzait láthatják majd a látogatók. Weöres Sándor „titokzatos világáról Földesi Ferenc, a Kézirattár vezetője tart előadást augusztus 30-án és 31-én. A kiállítások díjtalanul megtekinthetők, az előadásokra részvételi szándék jelzését kérik apr@oszk.hu e-mail-címen.

 

Termekre komponált kiállítás

Vető János fotós, festőművész új kiállítással jelentkezik a Budapest Történeti Galériában. A régi képek újraélesztése mellett izgalmas új kompozíciók is megjelennek a tárlaton. A kiállítás megnyitója augusztus 29-én csütörtökön 17 órakor tartják a Budapest Történeti Galéria Budapest Kiállítótermében. A tárlat megnyitóján Altorjay Gábor filmrendező, autodidakta happening és fluxus művész köszönti a művészt és a megjelenteket. A Budapest Galéria a Fővárosi Önkormányzat non-profit galériája. Céljuk, hogy a hazai és külföldi kortárs művészetet bemutassa, valamint megismertesse a magyar kortárs művészetet elsősorban Európában, de azon kívül is.

 

Magyar skeccsfilm Vukováron

Nyolcvanhét alkotás indul az augusztus 28-án kezdődő 7. Vukovári Filmfesztivál programjában, amelyben idén a Duna menti országok filmjei kapják a főszerepet. Köztük van a Nekem Budapest című magyar szkeccsfilm is. A játékfilmek kategóriájában hét alkotás méretik meg, köztük a magyar Színház- és Filmművészeti Egyetemen készült szkeccsfilm is, amit nyolc fiatal rendező forgatott arról, hogy mit jelent nekik a magyar főváros. A mustrán a rövidfilmes versenyben szintén hét és a dokumentumfilmek megmérettetésén pedig 15 alkotás indul – olvasható a fesztivál honlapján, a www.vukovarfilmfestival.com weboldalon.

 

Balázs Péter is pályázik a Vígszínház igazgatói posztjára

A Vígszínház jelenlegi igazgatója, Eszenyi Enikő mellett a Szolnoki Szigligeti Színház igazgatója, Balázs Péter is benyújtotta pályázatát a direktori posztra. A Vígszínház és a Budapesti Operettszínház vezetésére július 26-án írta ki a pályázatot a Fővárosi Önkormányzat, miután a jelenlegi vezetők mandátuma 2014 januárjában lejár. A Vígszínház igazgatója, Eszenyi Enikő megbízása 2014. január 31-én jár le. A kormany.hu honlapon közzétett kiírás szerint a kiemelt minősítésű előadóművészeti szervezetként nyilvántartásba vett egytagozatos prózai színház ügyvezető igazgatói munkakörének betöltésével járó feladatok között van a színház művészeti programjának és gazdasági-üzemeltetési programjának kidolgozása és megvalósítása, valamint szervezeti, vezetési, működési feltételeinek megvalósítása. A pályázat feltételei között van évente legalább 300 előadás megtartása, saját társulattal legalább évi két bemutató létrehozása. A megtartott előadások legalább 75 százalékának a színház saját produkciójának kell lennie, és – valamennyi játszóhelyet figyelembe véve – átlagosan legalább 70 százalékos látogatottsággal kell működnie. Az előadóművészeti törvény értelmében fél évvel a jelenlegi vezetői megbízatás lejárta előtt kell az állásokra pályázatot kiírni. ( kultura.hu)

Crosstalk Video Art Festival hatodszorra

Hatodik alkalommal rendezik meg a nemzetközi Crosstalk Video Art Fesztivált, idén két helyszínen: a Higgs Mezőben és a Toldi Moziban szeptember13-tól 15-ig. A fesztivál  összegzi és bemutatja a videótermés legújabb trendjeit. Idén szeretnék megvalósítani a művészmozikba való betörést is, a Toldi Moziban a „hosszú”, „archív” és a „külföldi” videószekció várja a közönséget. A Crosstalk Video Art Festival a digitális mozgókép legújabb trendjeit összegzi három napon keresztül.  A Crosstalk egy olyan platform kíván lenni, ami a felkészült szakértői gárda médiaismeretével és kritikai attitűdjével navigálja az újmédiában barangoló érdeklődőket.   …animációs, found footage, dokumentarista, experimentális, digitális trash, pop, staged, formalista, koncept, zenei klippes, absztrakt, layeres, flux, kollázsolt, loopolt, manipulált, talált, low és high tech, kézikamerás, ugróvágásos, stop motion technikás, super 8-ból digitalizált, vágott és vágatlan…

 

 

Olvasás Éjszakája- amikor nem alszol

Először rendezik meg az Olvasás Éjszakáját szeptember 13-án. A csatlakozó fővárosi és vidéki könyvesboltok igazán izgalmas programokkal készülnek.  „Az olvasás továbbra is a legtöbbek által és a legdemokratikusabban hozzáférhető művészeti ág, ami rengeteg problémán át tudja segíteni az embert, ezért nagyon fontos, hogy fenntartsuk. Ezért is jött létre 2011-ben az alapítvány.” – mondta Lafferton Kálmán, Supka Géza alapítvány elnöke. Az Olvasás Éjszakája egy három fő helyszínnel és több, mint 15 csatlakozóval rendelkező, egy napos fesztivál, a három legnagyobb magyar könyvterjesztő cég, a Libri, a Líra és az Alexandra egyformán a fesztivál mögé állt, így az ő budapesti könyvesházaik szolgálnak fő helyszínekként. A hagyományos felolvasások sem szorulnak ki teljesen a repertoárból, a programok nagyrésze azonban szabadabb, interaktívabb lesz, amolyan földön ülős, bensőséges hangulatú. A zenés programok mellett , a könyvkötésbe és a nyomdák működésébe való bepillantás mellett akár Varró Danit is kihívhatjuk egy pókermeccsre, vagy éppen a felolvasásokra improvizáló illusztrátorok munkáját nézhetjük meg. Dollák-Saly Róbert az olvasás káros hatásairól tart előadást, míg Závada Péter zsidó bölcsességeket kínál egy-egy viccért cserébe. Közel 80 fellépő kínál különféle programokat. A fesztiválra a belépés ingyenes, támogatásokat várnak, amit az „Én még olvasok. És te?” feliratú szilikonkarkötők megvásárlásával tehetnek meg.

 

Hegedűgála a Zene Világnapján

Október 1-én, a Zene Világnapján nagyszabású karitatív hegedűgálát szervez az idén jubiláló MUS-E Program a Művészetek Palotájában. A fellépők között olyan  magyar és nemzetközi világsztárokat hallhatunk mint Kelemen Barnabás, Kathy-Horváth Lajos, Lajkó Félix és Somogyi Barnabás. Az előadók mellett az Erkel Ferenc Kamarazenekar és Szakcsi Lakatos Béla is színpadra lépnek. A MUS-E (Musique – Europe) multikulturális mintaprogramot 1993-ban Yehudi Menuhin indította útjára, amelynek célja az elfogadásra, kreativitásra nevelés a művészetek által. A koncert célja pedig az, hogy ezen programot a bevételek által támogassa és ezzel rengeteg, hátrányos helyzetű kisiskolást megismertessen Menuhin álmával , ami az elit művészképzés helyett társadalmi célzatú törekvést jelent és a művészetek emberformáló erejét használja fel. Somogyi Barnabás (a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Különleges tehetségek osztályának hallgatója) Telemann 1. B-dúr fantáziáját adja elő. Kelemen Barnabás Mozart A-dúr hegedűversenyét játssza az Erkel Ferenc Kamarazenekar közreműködésével. Kathy Horváth Lajos – aki egyébként Menuhin egykori tanítványa és tanársegédje volt – Sarasate-t játszik és kortárs improvizációkat mutat be Szakcsi Lakatos Bélával. Az est végén Lajkó Félix lép színpadra, akinek új nagylemeze az WMCE toplistájának élére került.