Erkel-Feszt az újra megnyíló színházban

Négynapos ünnepi programsorozattal nyílik meg hivatalosan november 7-én, Erkel Ferenc születésének évfordulóján az 1,7 milliárd forintból felújított Erkel Színház. November 7. a magyar opera napja is, így a gálaesten magyar operákból csendülnek fel részletek. Az ünnepi műsor előtt mutatják be M. Tóth Géza A magyar operajátszás története című félórás filmjét. Másnap Ákos ad koncertet – hangzott el a csütörtöki sajtótájékoztatón. November 9-én Bartók operáját, A kékszakállú herceg várát és Vajda János egyfelvonásosát, a Mario és a varázslót játsszák. November 10-én Árnyalatok címmel táncest látható a felújított színházban. ( MTI )

erkel

Ötvenezer látogatót fogadott a balatonföldvári Kultkikötő

Mintegy 50 ezer látogatót fogadott a nyári színházi szezonban a balatonföldvári Kultkikötő, a 960 fős befogadóképességű szabadtéri színház júniustól négy hónapon át várta vendégeit. A nyolc éve működő Kultkikötő idei 150 előadására mintegy 40 ezer regisztrált látogató érkezett, az ingyenes eseményekre pedig majdnem tízezren voltak kíváncsiak. A programok látogatottsága 2011 óta mintegy 40 százalékkal nőtt. A hétvégi esték nagyszínházi előadásai mellett gyerekszínházi produkciók, kézműves-foglalkozások, koncertek, fotókiállítások, ingyenes filmvetítések, borkóstolók, csütörtökönként pedig stand-up produkciók várták a kikapcsolódni vágyókat – áll a Kultkikötő az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében. A Nagy Viktor ügyvezető igazgató irányításával működő Kultkikötő – Balatonföldvár mellett – Balatonlellén és Siófokon is megjelent produkcióival, előadásaira a Balaton északi partjáról, Somogy és Veszprém megyéből, valamint a fővárosból is érkeztek vendégek. Ezen a nyáron a látogatók mintegy harmada érkezett távolabbról.

kultkikoto

(tovább…)

A kritika műfaja áll a 42. Debreceni Irodalmi Napok középpontjában

A kritika műfaja áll a 42. Debreceni Irodalmi Napok szakmai programjainak középpontjában, míg a nagyközönséget mások mellett rendhagyó irodalomórák, bábelőadás és a Lyukasóra klub várja november 6. és 8. között. A város egyik legnagyobb hagyományokkal bíró állandó kulturális rendezvénye 1971 óta sok változáson ment keresztül, mostanra pedig nincs olyan kulturális tér Debrecenben, amely ne venne részt rajta – mondta Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Kft. ügyvezetője a szerdai beharangozó sajtótájékoztatón. Bekapcsolódik a programokba a Csokonai Színház, a Vojtina Bábszínház, a Déri Múzeum, a Modem, az Alföld-díjasok estjének hagyományosan helyet adó Bakelit Kávézó, a Debreceni Egyetem és városi gimnáziumok, könyvtárak is – sorolta Bódor Edit.

irodalmi

(tovább…)

Hárman vehetik át a Szervátiusz Jenő-díjat csütörtökön

Kubinyi Anna textilművész, Loránd Klára művészettörténész és Lisztóczky László művelődéstörténész veheti át a Szervátiusz Alapítvány idei Szervátiusz Jenő-díjait csütörtök este a budapesti Hilton Szállóban. Kubinyi Anna textilművész a műfaja határait átlépő, egyedi, a nemzeti kultúra gyökereit is felmutató, magas színvonalú művészetéért kapja meg az elismerést – közölte az MTI-vel szerdán az alapítvány. Az indoklás szerint Loránd Klára művészettörténész a jeles kortárs képzőművészet magas színvonalú, kiállításokon és könyvekben történő bemutatásáért, Kecskemét kulturális életének felvirágoztatásáért, Lisztóczky László művelődéstörténész pedig a Kárpát-medence magyar irodalmának, képzőművészetének magas színvonalú, előadásokban, könyvekben történő bemutatásáért, valamint példaértékű közösségépítő magatartásáért, tevékenységéért veheti át a Szervátiusz Jenő-díjat.

szervatiuszjenodijDSZZS20071115305

(tovább…)

Jótékonysági koncertet ad a Savaria Szimfonikus Zenekar

Jótékonysági koncertet ad november 19-én Szombathelyen, a Bartók Teremben a Rumi Többcélú Gyógypedagógiai Intézmény javára a Savaria Szimfonikus Zenekar és Radics Gigi, aki a koncerten fogyatékkal élő gyerekekkel közösen énekel – közölték az MTI-vel szerdán a jótékonysági est szervezői. Mérei Tamás, a szimfonikus zenekar vezetője hangsúlyozta: az együttes korábban a Markusovszky Kórház különböző osztályainak javára gyűjtött, a legutóbbi ilyen alkalom pedig a Hollywood Classics volt, ahol az Aranyhíd Nevelési Oktatási és Integrációs Központnak szereztek anyagi támogatást. Domjánné Éder Marietta, a Rumi Többcélú Gyógypedagógiai Intézmény igazgatója elmondta: a rumi kastélyban értelmi fogyatékos és autista gyermekek élnek és tanulnak. Szavai szerint a Savaria Szimfonikus Zenekarral közösen szervezett, Segíts egy mosolyért címet viselő koncert keretében a sérült gyerekek is bemutatkoznak, lesz, aki táncol, lesz, aki énekel, sőt, akad köztük, aki tangóharmonikán játszik majd. Kupi Beáta, a rumi gyerekeket segítő Csigabiga Alapítvány elnöke kiemelte, hogy a befolyt adományokból annak a melléképületnek a felújítását szeretnék folytatni, amely a mozgásfejlesztési foglalkozásoknak ad majd helyet, ehhez legalább 500 ezer forintra lenne szükségük. ( MTI )

savaria_szimfonikus_zenekar_955113_51542

San Gennaro kincsei láthatók Rómában

A világ egyik legértékesebb ékszergyűjteményét mutatja be a „Nápoly kincse. A San Gennaro múzeum remekművei” című, szerdán Rómában megnyitott kiállítás, amely rendkívüli biztonsági intézkedéseket igényelt. A Róma központjában levő Sciarra palotában február 16-ig látható tárlaton több mint hetven darab mutatkozik be a Nápolyt oltalmazó San Gennaro kincseként ismert gyűjteményből.  A kiállítás nemcsak a tárgyak páratlan értéke miatt számít rendkívülinek, hanem azért is, mert a San Gennaro kincsét alkotó majdnem 22 ezer, vallásos céllal alkotott dísz és ékszer ritkán látható. Többségüket a Banco di Napoli pénzintézet páncélszekrényei őrzik a Vezúv városában.

san gennaro

(tovább…)

Külföldi turnéra indul Kocsis Zoltán a Nemzeti Filharmonikusokkal

Tíznapos külföldi turnéra indul szombaton a Nemzeti Filharmonikus Zenekar. A vendégjátékon nyolc koncertet adnak. Turnéjuk első állomása a hollandiai Eindhoven, amely évtizedeken keresztül az azóta megszűnt hanglemezgyártásáról volt híres, Kocsis-felvételek is megjelentek a Philips gondozásában. A modern hangversenyteremben Bartók II. rapszódia hegedűre és zenekarra című műve, Mendelssohn Kettősversenye hegedűre, zongorára és zenekarra hangzik el Baiba Skride lett hegedűművész és testvére, Lauma Skride zongoraművész közreműködésével. Az estet Rahmanyinov II. (e-moll) szimfóniája zárja – közölte az MTI-vel Bukta Julianna, a zenekar sajtómenedzsere.

KocsisKelemen26  (tovább…)

Gaudeamus – A Zuglói Filharmónia új sorozata a Zeneakadémián

A napokban megnyílt Zeneakadémián Gaudeamus – Örvendjünk! címmel új bérletsorozatot indít a Zuglói Filharmónia. Minden zenebaráthoz szól a sorozat, de elsősorban a középiskolásokat várják szombat délutánonként – hangsúlyozta közleményében a Zuglói Filharmónia.  A sorozat szerkesztésekor fontos szempont volt számukra, hogy a műsorok érintsék a középiskolai tanulmányok témáit, számos ponton kapcsolódjanak az irodalom, történelem, művészettörténet érettségi témaköreihez.  Az első előadáson, szombat délután Mozart művei csendülnek fel. Elsőként a c-moll Adagio és Fúga hangzik el Záborszky Kálmán igazgató-karmester vezényletével. Ezután az A-dúr zongoraverseny hallható Kovalszki Mária szólójával. Végül a Requiemet, a zeneszerző utolsó művét adják elő Geszthy Veronka, Schöck Atala, Horváth István és Bretz Gábor közreműködésével.

zuglo hl (tovább…)