Lordi: kétarcú albummal tér vissza a szörnyzenekar

Új arcát mutatja meg nyolcadik stúdiólemezén a Lordi: a Monstereophonic albumon a slágeres hard rock himnuszok mellett komplex metal dalok is helyet kapnak, melyek egy igazi horrormesévé állnak össze. Az új számokat október 4-én mutatja be Budapesten a szörnybrigád: a Barba Negra Music Club színpadán láthatjuk majd őket, a svájci Silver Dust a finn Shiraz Lane felvezetését követően.

lordi_560
(tovább…)

Arch Enemy, DivideD – Barba Negra Track, 2016.08.17.

Mindenki legnagyobb örömére, szinte már hazajár hozzánk a svéd Arch Enemy, így évről évre egyre többet gyönyörködhetünk a kék hajú metál bomba Alissa White-Gluzban, no meg bulizhatunk a Michael Ammot vezette „Pure Fuckin Metal” csapatra. Idén a Barba Negra Track adott otthont a koncertnek, aminek bemelegítéséről az egyre nagyobb rajongó táborral rendelkező hazai DivideD  gondoskodott.

ae-7
(tovább…)

Novemberben Budapesten ünnepel a Placebo

A brit Placebo idén ünnepli első lemezük megjelenésének 20. évfordulóját. Ebből az alkalomból egy válogatás lemezt, valamint egy vadonatúj EP-t is megjelentetnek, és mind a két anyag egyszerre, október 7-én kerül majd a boltokba.

placebo_cd

(tovább…)

Megelevenedő fantáziavilág a Szigeten

Óriási sárkány, űrlények és űrhajók, polip karokon, felhőkön és egyéb furcsaságokon megpihenő emberek. Nem, ezek a képek nem egy fantasztikus film jelenetei, „csupán” a Sziget hétköznapjait tarkító pillanatok. A Fesztiválköztársaság különböző szegleteiben ugyanis idén is majd’ száz köztéri installációval találkozhatunk.

photo: [ Sandor Csudai ] . www.facebook.com/csudaisandor (tovább…)

Augusztus 17-én újra a Track-ben az Arch Enemy

A Michael Amott vezette zenekar tavaly decemberben, a Nightwish vendégeként járt utoljára Budapesten, most azonban egy önálló, teljes műsoridős koncerttel térnek vissza, ahol a legutóbbi album mellett a két évtizedes múltra visszatekintő dallamos death metal banda rengeteg slágere is előkerül majd. A svédek előtt a hazai divideD játszik.

arch_enemy_live_track2_560
(tovább…)