„Az Unimprint a 6. single a jövőre megjelenő To Kill a God című második albumunkról. A dal azokról a stigmákról szól, amiket a társadalom helyez a mentális nehézséggel küzdő emberekre. Azt a harcot mutatja be, ami egyszerűen elkerülhető lenne egy megfelelő szociális háló és pozitív hozzáállás kialakításával.” – mesélte a zenekar az új szerzeményről.
Archive for december, 2021
Szabadon felhasználhatóvá válnak az 1951-ben elhunyt alkotók művei
By evy in HírekJanuár 1-től szabadon felhasználhatóvá válnak a hetven éve elhunyt szerzők művei. Köztük vannak a Balaton festőjeként ismert Egry József művei, a szerializmus megalkotójaként számon tartott zeneszerző, Arnold Schönberg szerzeményei és az első Nobel-díjas amerikai író, Sinclair Lewis történetei.
Bejelentették a jövő évi jazzpiknik első neveit
By evy in HírekBejelentették a 10. Paloznaki Jazzpiknik első fellépőit, az augusztus 4–6. között megrendezendő, jubiláló eseményen többek között Emeli Sandé, Lisa Stansfield, az MF Robots, valamint az Al McKay’s Earth, Wind and Fire Experience előadásait hallhatják az érdeklődők – olvasható a Paloznaki Jazzpiknik szervezői által hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményben.
Bruce Springsteen eladta dalainak katalógusát a Sonynak
By evy in HírekBruce Springsteen amerikai rocksztár mintegy 500 millió dollárért (163,3 milliárd forint) eladta dalainak katalógusát a Sony Music zenei kiadónak.
Ismét Budapesten koncertezik Andrea Bocelli
By evy in HírekNapjaink egyik legnépszerűbb tenorja, Andrea Bocelli 2022. október 15-én a Papp László Budapest Sportarénában lép fel. Az olasz tenort kettős tehetséggel áldotta meg a sors. Egyedi hangszíne bármely hang közül felismerhető, teljes és erőteljes, a belcantótól egészen a verismóig terjed, a lírai repertoártól a populáris balladákig. Az élet egy másfajta képességre is rávezette, amikor elvesztette látását. Szívével kezdett el látni a szeme helyett, ezért is tudja olyan tökéletesen érezni, láttatni és átadni dalainak mondanivalóját.
A Hollywood Undead nyit a Five Finger Death Punch előtt
By evy in HírekA hazánkban is rendkívül népszerű nu metál banda lesz a Five Finger Death Punch előzenekara 2022. július 5-én a Budapest Arénéban.
Budapestre jön John Legend
By evy in HírekJövő évi európai turnéján a magyar fővárost is útba ejti John Legend. A többszörös Grammy-díjas amerikai soul-R&B előadó 2022. június 30-án a Papp László Budapest Sportarénában lép fel.
Salvador Dalí szürrealizmushoz vezető útjának története a mozikban
By evy in HírekDecember 16-tól érkezik a mozikba A művészet templomai ismeretterjesztő sorozat legújabb epizódja, amely Salvador Dalí születésétől a szürrealista mozgalomhoz való csatlakozásig, 1904-től 1929-ig tartó korszakára fókuszál.
Zorán dupla koncertet ad tavasszal
By evy in HírekA nagy érdeklődésre való tekintettel, Zorán 2022. március 19-én dupla koncertet ad a Budapest Kongresszusi Központban. A rajongók így az esti koncert mellett a 16 órára meghirdetett fellépésen is láthatják Zoránt és zenekarát.
Összeállt a jövő évi Fishing on Orfű fesztivál zenei programja
By evy in HírekÖsszeállt a jövő évi Fishing on Orfű programja, a zenei fesztiválra pedig már napijegyeket és kempingjegyeket is lehet vásárolni – közölte Egyedi Péter, a fesztivál sajtófőnöke csütörtökön az MTI-vel.