Nagyon nagy hiánypótlás volt már Magyarországon egy egész estés Avantasia koncert. Úgy szomjazott rá a nagyérdemű, akárcsak egy jó korsó hideg sörre egy forró nyári napon. A Tobias Sammet vezette szupergroup járt már ugyan hazánkban, de ilyen nagy volumenű, fedett helyszínes show-t most csináltak először, ahogyan azt az énekes is kihangsúlyozta. Éppen ezért – no meg azért, mert idén megjelent Ghostlights című lemezük mindenhol nagyon pozitív kritikákat kapott – nem volt meglepő, hogy csurig töltötték a Barba Negrát, ami amúgy az európai turnéjuk legkisebb helyszíne volt. Mégis, ahogy Tobias meg is jegyezte, az egyik legforróbb hangulatú buli kerekedett az estéből, ami inkább volt egy színházi előadás, mintsem egy szokványos metál koncert.
Archive for április, 2016
Rockvilág közönségtalálkozó a Legenda Sörfőzdében
By ku!tfm in HírekA június 3-án megrendezésre kerülő eseményen a stábbal való beszélgetés mellett ízletes sörök és koncertek várják a nagyérdeműt.
Balaton Sound Boat Parties – exkluzív hajós bulik a Balaton vizén
By ku!tfm in HírekA Balaton Sound szervezői az idei évtől új szolgáltatással kedveskednek azok számára, akik igazán különleges élményre vágynak. A nemzetközi house, tech-house és deep house szcéna élvonalába tartozó előadók július 6 és 10 között, minden délután speciális daytime szetteket játszanak a Balaton Sound Party Boat-ján. A hajó a programnapokon 14 órától már dübörögve várja a látogatóit, 15 órakor fut ki, amikortól kezdetét veszi egy 4 órás féktelen party-utazás a nyílt vízen.
Holnap Leander Kills lemezbemutató a Barba Negrában
By ku!tfm in HírekMárcius 18-án Túlélő címmel jelent meg a Leander Kills – Köteles Leander új formációjának – debütáló albuma, amely rögtön a MAHASZ lemezeladási lista 1. és az iTunes 2. helyén nyitott. A friss anyagot az együttes április 22-én mutatja be a Barba Negra Music Clubban a Hot Beaver és a Lost Continent társaságában.
Időutazás az A-ha bécsi koncertjén
By ku!tfm in HírekBő 10 évvel ezelőtt jártam először A-ha koncerten, mely rangos zenei eseménynek akkor is a bécsi Stadthalle adott otthont. Első találkozóm a norvég pop-istenekkel rögtön igen emlékezetesre sikerült, mivel a show után párommal a backstage-be is bejuthattunk, hogy kezet rázhassunk, fotózkodhassunk, dedikáltathassunk tini-korunk hőseivel.
Telekom VOLT Fesztivál: itt a részletes program
By ku!tfm in HírekÁprilis 4-én ünnepli 23. születésnapját a Telekom VOLT Fesztivál, amelynek zenei programja mára 90%-osnak mondható. A szervezők ezúttal 50 előadó – mások mellett – a Quimby 25 éves jubileumi nagykoncertjét, Rúzsa Magdi és a brit Nero fellépését hozták nyilvánosságra. Már 6 színpad részletes programja olvasható a www.volt.hu oldalon, a jegyvásárlással pedig érdemes sietni: április 10-ig még kedvezményes áron juthatunk napijegyekhez és bérletekhez.
A norvégok már a spájzban vannak!
By ku!tfm in HírekA tizedes meg a többiek című magyar film egyik kultikussá vált mondatának elferdítése szándékos szóvicc volt, hiszen az A-ha már valóban itt jár a kertek alatt Cast In Steel címet viselő turnéjával. Április 10-én, vasárnap a bécsi Stadthalleban mutatják be régi és új számaikból egyaránt merítő programjukat, amely előadásra még kaphatók jegyek az online jegypénztárakban.