Közeleg a Judas Priest-buli

Július 24-én ismét hazánkban köszönthetjük a Judas Priestet, akik ez alkalommal a Papp László Budapest Sportarénát veszik be. Csak nagyon kevés olyan zenekar van, aki ennyi mindent elért karrierje során, és ilyen sok bandára volt hatással, mint a Judas Priest. A csapat – Rob Halford énekes, Glenn Tipton és Richie Faulkner gitárosok, Ian Hill basszusgitáros és Scott Travis dobos – júniusban kezdődött európai turnéja várva-várt új albumuk, a Firepower megjelenéséhez kapcsolódik.

judas9
(tovább…)

​Meghalt Vinnie Paul

Igazi sokként terjedt el ma reggel a hír, hogy 54 éves korában, Las Vegasban elhunyt a Pantera alapító-dobosa, aki az utóbbi években Hellyeah nevű formációjában ütötte a bőröket. A Las Vegas Review-Journal értesülései szerint pénteken érte a halál a zenészt, akinek a városban is volt egy otthona. Több részlet egyelőre nem ismert a tragédia körülményeiről.

vinnie_560
(tovább…)

​Idén is lesz Alpárfeszt

Fesztiváloztál már a Tisza parton? Ha még nem, akkor idén ez az a kiruccanás, amit ne hagyj ki, hogyha kedveled a kemény zenét. Az idén öt éves, hangulatos kisfesztivál headlinerei ugyanis a hazai underground metál éra legmenőbb képviselői közül kerülnek ki.

alparfeszt_560
(tovább…)

​Black Stone Cherry, Dorothy – 2018. június 16., Barba Negra Track

Néhány percre még eszeveszettül pörögtünk a White Trash Millionaire-re, bólogattunk a Born Under a Bad Sign dögös blues témáira, most pedig azon ámulok, hogy Chris Robertson mennyire érzelmesen és még egy közel két órás buli után is tökéletesen énekli a Family Treet, amiről sejteni lehetett, hogy az utolsó szám lesz. De ne szaladjunk ennyire előre, tekerjünk inkább vissza az eseményeket.

bsc-8
(tovább…)

​Hét közben sem pihen a Track

Igazi fesztiválhangulat várható a héten a Barba Negra Trackben, ahol a szombati Black Stone Cherry előtt még drum & bass őrület, feldolgozás csapatok, és többek közt a Leander Kills, a USEME és a Sunset is várja a hét közben bulizni vágyókat.

track_juni_560
(tovább…)

Tíz nap múlva Queens Of The Stone Age!

Legutóbbi, Sziget fesztiválos fellépése után újra hazánkba érkezik Josh Homme és legendás csapata, a Queens of the Stone Age. A New Beat szervezésében a banda ezúttal a Budapest Park deszkáira lép majd, június 21-én.

qotsa_volt_560
(tovább…)

​Júliusban Satriani a Track-ben

What happens next? – azaz mi történik ezután? Ez a címe Joe Satriani januárban megjelent 16. albumának, amelyen a világhírű gitáros visszakanyarodik pályafutása legelső éveihez, és egy jól felismerhető dallamvilágú, ugyanakkor letisztult hard rock dalcsokrot kínál. Az immár négy évtizede aktív zenész a nyáron Budapestre is ellátogat saját zenekarával, szólóturnéja keretében: július 23-án a Barba Negra Track szabadtéri színpadánál hallgathatjuk meg az új dalokat és a korábbi slágereket.

Satriani_JosephCultice_560
(tovább…)