Exkluzív irodalmi történetek, meseelőadások, táncoló verslábak, versszínházi előadások, mozgásszínházi produkció, versmondás, koncert és vetítés várja a közönséget október 16. és október 20. között Vácon a 19. Kaleidoszkóp VersFesztiválon. A rendkívül sokszínű programsorozatnak a Váci Dunakanyar Színház, illetve a Rubra Art Lounge ad otthont.
Archive for szeptember, 2019
Egy hét múlva As I Lay Dying a Barba Negrában
By ku!tfm in Hírek8 év kihagyás után, október 7-én érkezik ismét Budapestre, a Barba Negra Music Clubba a metalcore egyik meghatározó zenekara, a 2000-ben indult As I Lay Dying. Az amerikai együttes azután került parkolópályára, hogy énekesük, Tim Lambesis 2013-ban olyan botrányba keveredett, amivel a bulvármédiába és a büntetés-végrehajtási rendszerbe is bekerült.
Jövő nyáron Budapesten koncertezik a System Of a Down
By ku!tfm in HírekAz 1994-ben alakult, és mindössze 5 stúdióalbummal rendelkező amerikai/örmény együttesnek sikerült elérnie, hogy egy szenvedélyes, és soha nem gyengülő, elképesztő koncerteket adó bandaként tartsák számon világszerte.
Megtöltötte a Hősök terét és környékét Bryan Adams
By ku!tfm in HírekEgyedülálló koncertélményben volt része annak, aki kilátogatott a Skandináv lottó 20. születésnapja alkalmából szervezett Szuperkoncertre. A Hősök terétől egészen a Bajza utcáig több mint hetvenezer ember ünnepelt az este folyamán Bryan Adams és a Wellhello koncertjén, mely az elmúlt hét év legtöbb érdeklődőt vonzó koncertjének számít. Önfeledt szórakozás, közös éneklés a nyárutón: ilyen volt az idei Szuperkoncert.
Új dokumentumfilmmel rukkol elő a Depeche Mode
By ku!tfm in HírekA Depeche Mode a Trafalgar Releasing, a Sony Music Entertainment és a BBH Entertainment közreműködésével bemutatja hamarosan megjelenő játékfilm hosszúságú dokumentum- és koncertfilmjét SPIRITS in the Forest címmel. A mozikban világszerte kizárólag november 21-én, egy estén keresztül lesz látható a film, mely összehozza a rajongókat a világ minden tájáról, hogy együtt ünnepeljék a Depeche Mode zenéjének és koncertjeinek hatását.
Will Smith koncertezik a Szent István-bazilika előtt szerdán
By ku!tfm in HírekKoncertet ad Will Smith hollywoodi filmsztár szerda este Budapesten, a Szent István-bazilika előtt – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség az MTI-vel.
(tovább…)
Az utolsó Apey & the Pea koncerten jártunk
By ku!tfm in HírekAzért túl nagy ijedségre nincsen ok: a srácok tovább folytatják, sőt ígéretük szerint még az eddigieknél is nagyobb fordulatszámra kapcsolnak, azonban úgy döntöttek, jól megszokott nevüket maguk mögött hagyva, ezentúl Lazarvs néven sújtanak le riffjeikkel a nagyérdeműre. Lapozás után nézzétek meg galériánkat a Budapest Parkos koncertről!
Dallal ünnepli 5. születésnapját a Margaret Island
By ku!tfm in HírekSzeptember 27-i szülinapi nagykoncertjére rendhagyó meglepetéssel, egy új dallal készül közönségének a Margaret Island a Budapest Parkkal közösen. A Hagyd kint című számban ráadásul több ismert zenész is közreműködik, köztük olyanok, akik korábban egyáltalán nem dolgoztak még közösen a zenekarral.
Gallai Péter emlékének dedikálja a Piramis ma esti koncertjét
By ku!tfm in HírekIdén nyáron újraéledt a legendás Ifipark. A zárókoncerten a Piramis örökzöld dallamai repítenek a múltba, egy kis zenei nosztalgiára. Miért „ A nagy buli” néven fut a történet? A Piramis rajongók nevezték el így 1979-ben az Ifiparkos Piramis koncertet, ami abban az évben az egyik legnagyobb rock esemény volt a fővárosban.
Myrath: tavasszal önálló koncerttel tér vissza az orientális progmetal csapat
By ku!tfm in HírekTunéziából érkezik Budapestre a tavaszi koncertszezon egyik különleges zenekara, a Myrath. A 2001-ben alakult, öt tagú progresszív metal együttes dalait a rendkívül személyes hangvételű, gyönyörűen komponált, és persze keleti hatásokat mutató hangulat teszi különlegessé, aminek köszönhetően az elmúlt évtizedben már Európában és az Egyesült Államokban is ismertté váltak.