Szeptember 20-án Budapesten, az S8 Underground Clubban játszik az orosz grunge trió, a PRANA. A kilencvenes évek elejének Seattle-i nagy-négyesén szocializálódott zenekar ügyesen keveri a Nirvanás alapokat a modernebb, metálosabb, huszonegyedik századi Foo Fighters-es vonallal. Teszi mindezt úgy, hogy a banda élén nem egy klasszikus grunge arc, hanem egy karcos hangú, ízig-vérig vad rocker csaj, Natasha áll. A bulin a terepet két hazai csapat, a visszatérő Powertrip, valamint a Witch Bone Garden melegíti be.

pranas8_560

A hazájában egyre nagyobb elismerésnek örvendő PRANA már olyan világsztárokkal állt egy színpadon, mint a Limp Bizlkit, a Guano Apes, a Black Label Society, a Skillet, a Rasmus, vagy épp a Red Fang, de az európai közönségnek sem feltétlen ismeretlen a trio, hiszen a Seether 2014-es kontinens turnéján a PRANA melegített elő, így itthon is találkozhattunk már velük. Akkor a Dürer Kertben adtak egy remek koncertet, most pedig az S8 a soros, hogy füstös, „kockás-inges” buli helyszínné varázsolódjon.

A buli hangulatról két hazai zenekar is gondoskodik majd. Kezdésnek a frissen visszatérő Powertrip fogja felszántani a deszkákat, grunge-tól sem idegen, sludge-os, arconcsapó metálzenéjével, majd a Grunge Punk Rockban utazó Witch Bone Garden-é a terep, mielőtt színpadra lép a PRANA.

A MusicON és a Rockvilág.hu bemutatja:
„Where Grunge meets Sludge”
PRANA (RUS) + Witch Bone Garden, Powertrip
2018. 09. 20. Budapest
S8 Underground Club
Kerepesi út 26

Jegyek:
19:30-ig 1000 Forint
19:30-tól 1500 Forint

Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/356572594884212/