A death metal rajongóknak igazi pirosbetűs ünnep lesz március 9., amikor is a műfaj földi helytartója, a Decapitated tér vissza Budapestre egy zúzós estére az Analog Music Hallba. A lengyel formáció ráadásul ezúttal is a death metal színtér legváltozatosabb csapataival karöltve érkezik, így az este során még tombolhatunk az az Incantation, a Nervosa és a Kassogtha koncertjeire is.
Az Ikarosz animációs kisfilmje több mint egy éven át készült, és egyik különlegessége, hogy miközben témája globális, remekül ábrázolja, és kicsit még közelebb hozza a rajongókhoz az Elefánt tagjait. A zenekar szerint ez a videó egyszerre a vége és kezdete valaminek, és ezt az „átmeneti” időszakot élőben december 29-én egy jótékonysági akcióval egybekötött koncerten zárják majd a Barba Negrában, mielőtt elvonulnak az új dalokon dolgozni.
Idén dobta piacra első best of albumát a Dead Daisies, amivel augusztusban indultak turnéra immáron ismét John Corabival az élen. A körút december 3-án, egyesek szerint szombaton, de mégis inkább vasárnap gördült be Csepelre, a Barba Negrába.
A Nothing But Thieves február 12-én új albumával Budapestet is megrengeti, most pedig lehull a lepel a srácok vendégeiről is, előttük ugyanis a Bad Nerves nevű, egyre népszerűbb, Mick Jagger és Billie Joe Armstrong által is méltatott essexi banda játszik a Barba Negrában.
Három Grammy-díj, 14 sorlemez, 8 koncertalbum, 3,4 milliárd dalletöltés és tucatnyi világsláger – a kaliforniai Toto a 70-es évek azon kevés zenekarai közé tartozik, amelyek kibírták a változó trendeket és stílusokat, miközben továbbra is aktuálisak és sikeresek maradtak. Július 20-án pedig ismét hazánkba látogatnak: ez alkalommal a veszprémi História Kertben láthatjuk őket.
A Brand New Heavies, a Morcheeba, Tony Hadley (ex-Spandau Ballet) és a Son Mieux is koncertet ad a Paloznaki Jazzpikniken, amelyet 2024. augusztus 1-től 3-ig rendeznek.
Eddigi történetének legnagyobb beltéri koncertjére készül a Kispál és a Borz. A kultikus zenekar 2024. december 30-án a budapesti MVM Dome-ban lép fel.