What happens next? – azaz mi történik ezután? Ez a címe Joe Satriani januárban megjelent 16. albumának, amelyen a világhírű gitáros visszakanyarodik pályafutása legelső éveihez, és egy jól felismerhető dallamvilágú, ugyanakkor letisztult hard rock dalcsokrot kínál. Az immár négy évtizede aktív zenész a nyáron Budapestre is ellátogat saját zenekarával, szólóturnéja keretében: július 23-án a Barba Negra Track szabadtéri színpadánál hallgathatjuk meg az új dalokat és a korábbi slágereket.

Satriani_JosephCultice_560
Joe Satriani egyike a világ legsikeresebb szólógitárosainak, aki 6 arany- és platinalemez birtokosa, több mint 10 millió eladott kiadvánnyal a háta mögött. Satriani 1970. szeptember 18-án fogadta meg, hogy művészi szintre fejleszti gitártudását – ezen a napon távozott példaképe, Jimi Hendrix az élők sorából. Akkoriban a New York állambeli Westburyben élte tinédzseréveit, és már ekkor foglalkozott gitároktatással: például ekkortájt tanított egy nála pár évvel fiatalabb, szintén nagyon ambiciózus hathúros versenyzőt, bizonyos Steve Vai-t… de tanítványai között volt Kirk Hammett és Alex Skolnick is.

Pár évvel később Satriani San Franciscóba költözött, és egy népszerű zenekar, a Squares tagjaként kezdett játszani, majd rövid ideig a Greg Kihn Band tagja is volt a Not Of This Earth, azaz első szólóalbuma kiadása előtt. Ismertsége már ekkor növekedett zenészkörökben, de az igazi áttörést az 1987-es év hozta, amikor megjelent második lemeze, a Surfing With The Alien. Az album hatalmasat szakított: a címadó dal és a Satch Boogie igazi rádiós slágerré vált, és az album a 200-as Billboard lista 29. helyéig menetelt. Ezeknek az eredményeknek is köszönhette Joe, hogy hamarosan Mick Jagger első szólóturnéján játszhatott gitárosként.

Satriani minden egyes új lemezével elment turnézni is, és más zenekarok oldalán is többször feltűnt a színpadon: 1993-ban például a Deep Purple-höz ugrott be Ritchie Blackmore helyett, majd 1996-ban következett az első G3 turné, melyen Steve Vai, Yngwie Malmsteen, Eric Johnson és Robert Fripp oldalán is játszott. A 2000-es évek végén következett a Chickenfoot zenekar: ez az all-star csapat Sammy Hagar egykori Van Halen-énekes és Michael Anthony Van Halen-basszeros, valamint az RHCP-s Chad Smith dobos összeállásával alakult meg, és a koncertek mellett két lemezt is kiadott.

Satriani szóló katalógusa is tele van klasszikus albumokkal, mint az 1989-es Flying a Blue Dream, az Extremist ’92-ből, az Is There Love In Space? 2004-ből, vagy a 2010-es Black Swans And Wormhole Wizards. Összesen 15 Grammy-díj-jelölést kapott, többek között az Always With Me, Always With You, a The Crush Of Love és a Summer Song dalokért, valamint a Surfing With The Alien, az Extremist és a Super Colossal lemezekért.

Mozifilmekben is feltűnt: a 2011-es Moneyballban Brad Pitt mellett volt látható, 2006-ban pedig Christopher Guest For Your Consideration című filmjében szerepelt. Joe emellett több saját gitárt és kiegészítő eszközt tervezett és támogatott az évek során az Ibanez, a Marshall és a Vox gyártókkal együttműködve – az Ibanezzel közös JS sorozata például a gyártó egyik legsikeresebb terméke.

Friss lemeze a What happens next?, amely Satriani elmondása szerint igazi metamorfózisként értelmezhető: „Egy belső művészi megújulás eredménye. Arra gondolok, hogy ezúttal nincs science fiction, időutazás, vagy távoli bolygókról és űrlényekről szóló dalok, semmi ilyesmi.” A szokásos témák helyett Joe ezúttal befelé fordult, és magáról az emberi létezésről próbált dalokat írni: a lényről, amely két lábbal áll a földön, dobog a szíve, érzései, álmai és reményei vannak. Az eredmény egy jól érthető és átérezhető, egyenes rocklemez lett. A korongon Chad Smith dobol és Glenn Hughes basszusgitározik, a turnén pedig Joe Travers dobos, Brian Beller basszusgitáros és Mike Keneally billentyűs / gitáros kíséri majd el Joe-t. A címadó dalt itt hallgathatjuk meg: https://youtu.be/wwcxPMLqRPg

A hazai koncerten Lukács Peta is játszik július 23-án a Barba Negra Track színpadán. Peta immár 30 éve, 10 éves kora óta aktív tagja a hazai zenei életnek – gitárosként, zeneszerzőként, dalszövegíróként és hangmérnökként egyaránt. Saját lemezei mellett a Bikini és a European Mantra zenekar tagjaként is ismerhetjük, legutóbbi szólólemeze pedig a 2017-es Homo Imperfectus.

A Concerto Music bemutatja: What Happens Next Tour 2018
2018. július 23., hétfő 18 óra
Budapest, Barba Negra Track
Joe Satriani, Lukács Peta koncertek
Belépő: július 16-ig 9999 Ft, utána és a koncert napján 11.999 Ft
Jegyek kaphatók a Ticketportal hálózatában, a www.concerto.hu, www.tixa.hu és a www.rock1.hu weboldalakon

Kapcsolódó weboldalak:
http://www.concerto.hu
http://www.satriani.com/

https://www.facebook.com/concertoconcerts
https://www.facebook.com/events/603334750034219/