Az Újvidéki Színház fennállása 40. évfordulója alkalmából egyhetes programsorozatot szervez, ez idő alatt számos vendégjátékkal várják a nézőket – olvasható a színház honlapján. Január 20. és 27. között Szabadkáról, Zentáról, Belgrádból és Dániából érkeznek vendégek Újvidékre, hogy a magyar nyelvű színházzal együtt ünnepeljenek. Az évfordulós események azonban ezzel nem érnek véget, március és május végén is lesz egy-egy ünnepi esemény. Ezeket azonban egyelőre nem fedte fel a társulat.

ujvidek-sinhaz-novosadsko-pozoriste-ben-akiba-jpg_660x330Az említett egy hét alatt bemutatják a szabadkai Népszínház magyar társulatának Mágnás Miska című előadását, valamint a szerb társulat Kostana című produkcióját, amely ugyan szerb nyelvű, de Urbán András rendezte, a főszerepet pedig Elor Emina játssza. A Zentai Magyar Kamaraszínház A fösvény című előadást, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház pedig Az ember komédiája című művet „adja ajándékba” az újvidékieknek. A belgrádi Jugoszláv Drámai Színház a Samo neka bude lepo (Csak szép legyen) című darabbal, a Dániából érkező Strange Party Orchestra pedig a The Factory (A gyár) című produkcióval látogat a vajdasági városba. Az ünnepi hétvégén az Újvidéki Színház művészei is fellépnek: díjnyertes előadásukat, az Opera Ultimát mutatják be, a zárásra pedig a Negyven címet viselő gálaesttel készülnek. Visszatekintésként bemutatják Siflis Zoltán vajdasági rendező Újvidéki Színházról készült filmjét, utána beszélgetést szerveznek a színház múltjáról és jövőjéről. A Vajdasági RTV-nek nyilatkozva Venczel Valentin, a színház igazgatója szerdán azt mondta, hogy a tervek szerint tavasszal – amikor Budapesten vendégszerepel a társulat – a budapesti Nemzeti Színházban is tartanak egy ünnepi gálát.

( MTI )

Fotó: http://static.rtv.rs/slike/2013/04/05/ujvidek-sinhaz-novosadsko-pozoriste-ben-akiba-jpg_660x330.jpg