A Lovasi András vezette Kispál és a Borz május 11-étől országjáró turnéra indul. A Beszorult mondat címre hallgató koncertsorozat kiegészül nyugat-európai helyszínekkel is, betetőzésére pedig december 30-án, az MVM Dome-ban kerül sor.

Mindezt a zenekar a következő üzenetben adta hírül: „Kedves Barátaink! Nagyon sok kívánságot és üzenetet kaptunk Tőletek az elmúlt években azzal kapcsolatban, hogy játsszunk Budapesten kívül is, és a jó hír az, hogy idén májusban és júniusban körbejárjuk az országot, hogy limitált létszámú koncerteken idézzük meg a régi idők Kispál-koncertjeit! Mi is nagyon izgatottak vagyunk, mert 15 éve nem volt „klasszik” klubturnénk. Persze sok újdonsággal is készülünk: a koncertek során az új lemezünk általunk legkedveltebb dalai mellett sok „régiséget” is leporolunk. A Lovasi-Kispál-Dióssy alapot két dobos is erősíteni fogja: velünk lesz Bajkai Feri és G. Szabó Hunor, aki beszáll gitározni is. És fúvós kiegészítéseket hallhattok Babcsán Bence barátunk jóvoltából.”

A turnéra a jegyértékesítés február 1-jén 10 órakor indul, de érdemes résen lenni, mert minden helyszínhez elérhető limitált számú early bird jegy is. A Kispál és a Borz évzáró nagy durranására december 30-án az MVM Dome-ban kerül sor, ahova a zenekar tájékoztatása alapján az állójegyek jelentős része már elfogyott.

A Beszorult mondat turné hazai állomásai:

05.11. Balassagyarmat, Rock Táncház, Mozi/TH
05.16. SOPRONFeszt, Sopron város Fő terén
05.18. Budapest, Kobuci
05.19. Budapest, Kobuci*
05.15. Szeged, IH
05.30. Győr, Bridge Garden*
06.01. Szarvas, Zebra Club OpenAir*
06.08. Pécs, Káptalan Kert*
06.14. Debrecen, Víztoronykert*
06.29. Bodrogkisfalud, BOLDOGkisfalud Feszt
12.30. Budapest, MVM Dome
*előzenekar: Szesztay Dávid Zenekara

A Beszorult mondat turné nyugat-európai szakaszára a jegyértékesítés már zajlik:
04.12. Bécs
04.13. Zürich
04.14. München
04.19. Dublin
04.20. London