A hónap első hetében a Francia Intézet ad otthont új kamarazenei sorozatuknak, Csaba Péter közreműködésével. Október 13-án Dubrovay László szerzői estjén vehetnek részt az Olasz Kultúrintézetben, a hónap végén pedig megkezdik első bérletsorozatukat a kívül-belül megújult Zeneakadémián.

További programok:

Október 2.

Kamarazenei koncert, Francia Intézet, 19.00

A zenekar vezető karmestere, Csaba Péter jó barátságot ápol a Francia Intézettel, amely a 2013-14-es évadban a MÁV Szimfonikusok két kamarazenei koncertjének ad otthont. Az együttműködés keretében elsősorban francia zeneszerzők művei csendülnek fel, a zenekar kiváló művészeinek tolmácsolásában. Az első hangverseny különlegessége, hogy Csaba Péter hegedűművészként is bemutatkozik. A koncertre a belépés ingyenes!

Október 13.

Dubrovay László szerzői estje, Olasz Kultúrintézet, 19.30

Dubrovay László 1966-ban végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán; Vaszy Viktortól, Szelényi Istvántól, Szabó Ferenctől és Vincze Imrétől tanult zeneszerzést. 1966 és 1971 között a Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanított, 1971-től 1972-ig a Hamburgische Staatsoper korrepetitora lett. Tanulmányait ezután Kölnben folytatta, ahol a 20. század legmodernebb hangkutatási eredményeit, különféle komponálási technikákat sajátított el, megismerkedve az elektronikus zenével is. Dubrovay kísérletező és felfedező típus, aki a hangszerek újszerű kombinációinak és megszólaltatásának kidolgozására egyaránt fogékony. Zeneszerzői tevékenysége során operát, táncjátékot, zenekari-, kamara-, szóló-, fúvószenekari, kórus-, továbbá elektronikus- és komputer zenei műveket is komponált. 1976 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zeneelmélet tanszakán tanít.
Szerzői estjén a Tündérszép Ilona és Árgyélus királyfiszimfonikus költemény, Faust, az elkárhozott III. szvitje hangzik el, illetve két bemutatóra is sor kerül. Kesselyák Gergely vezényletével először hallhatják az érdeklődők aTavaszi szimfóniát és Dubrovay másodikHegedűversenyét – ez utóbbit Baráti Kristóf tolmácsolásában.

Október 31.

Erdélyi Miklós-bérlet/1., Zeneakadémia, 19.00

A MÁV Szimfonikus Zenekar egy évvel alapítása után, 1946 őszén kezdte első bérletes koncertsorozatát a Zeneakadémia Nagytermében. Azóta, 63 éven keresztül minden évben itt indította el ezeket a sorozatokat, egészen az épület 2009-es bezárásáig. A felújítás után megújulva, de eredeti formájában nyitja meg kapuit a zeneművészetnek ez a temploma, zenekarunk pedig óriási örömmel tér ide vissza. Halottak napjának közelsége miatt ezen az örömünnepen gyászzenét adunk elő — de Verdi zenéje nem a szomorúságot, hanem inkább a vigasztalást hirdeti. A Requiem zenéje tele van áhítattal, alázattal, könyörgéssel és reménységgel, de tele van szebbnél szebb dallamokkal és drámaisággal is. Rendeltetését tekintve szakrális mű, ám ami megszólal, az operazene, a szó legjobb értelmében: olyan zene, amely a szövegben rejlő költői gondolatot segít eljuttatni a hallgatók szívébe. A MÁV Szimfonikusokat Csaba Pétervezényli az évad első bérletes koncertjé, olyan kiváló szólisták közreműködésével, mint Sümegi Eszter, Wiedemann Bernadett, Fekete Attila,illetve Rácz István.

Gyermekkoncertek

Ebben az évadban is folytatjuk nagy sikerű gyermekkoncertjeinket. Október 8-án 16.30 órakor kezdődik a Búgócsiga nevű zenés foglalkozás, zenehallgatás babákkal érkező családok számára. Rögtön ezután, 18 órától kezdődnek a zenekar „Szeretethang” elnevezésű koncertjei várandós kismamák, és az őket kísérő kispapák részére. A hangszereket bemutató, óvódásoknak és kisiskolásoknak szóló játékos foglalkozás, a „Zene-Tér-Kép” október 19-én, szombat délelőtt 10 órától várja a kicsiket. A sorozat minden darabja egy-egy hangszercsoportra összpontosít (vonós-, fafúvós-, rézfúvós-, illetve ütőhangszerek), ahol a gyerekek maguk is kipróbálhatnak mindent. A programokat Ácsné Székely Edit fuvolaművész, zenepedagógus vezeti a zenekar próbatermében, a MÁV Szimfonikusok művészei közreműködésével. Bővebb információ a zenekar honlapján, awww.mavzenekar.hu-n.