Slash – ha valaki esetleg nem ismerné ezt a nevet – Grammy-díjas legendás amerikai gitáros, dalszerző és film producer, aki több mint 100 millió eladott albummal büszkélkedhet és tagja a Rock and Roll Hírességek Csarnokának is. Nem mellesleg a Time magazin jelenleg második helyen jegyzi nevét Jimi Hendrix mögött „Minden Idők Legjobb Gitárosai” listáján.

slashband_560
Saul Hudson néven született 1965-ben Angliában, apja angol grafikus, anyja amerikai jelmeztervező. 5 éves volt, amikor a család Los Angeles-be költözött, itt nőtt fel egy bohém közösség tagjaként a ’70-es években.

Slash-nek többek között olyan felejthetetlen gitár riffeket köszönhetünk, mint a Guns N’ Roses #1 “Sweet Child o’ Mine” vagy “Welcome To The Jungle” slágereinek akkordjai. Miután kilépett a híres bandából, először a Slash’s Snakepit produkciójával ért el újabb sikereket, majd a Velvet Revolver nevű supergroup tagjaként állt ismét színpadra mielőtt belekezdett volna saját szólókarrierjébe.

Slash első szólóalbumával azonnal a slágerlisták élén kezdett, olyan énekesek közreműködésével, mint Ozzy Osbourne, Fergie vagy Myles Kennedy. Nem sokkal ezután megalapította jelenlegi csapatát SLASH: Featuring Myles Kennedy and The Conspirators néven, akikkel azóta már 4 éve zenél és turnézik.

2013-ban mutatták be Slash első mozifilmjét, a Nothing Left To Fear-t, amiben a gitáros producerként vett részt. Slasher Films nevű produkciós cége kifejezetten horror filmekre specializálódott, jelenleg is egy új projekten dolgoznak.

Slash és csapata, a Myles Kennedy and The Conspirators új albumuk, a World On Fire megjelenése kapcsán kapták az eddigi legtöbb elismerést, köztük olyan méltatást is, amely az adott médiumtól Slash eddigi karrierjének legjobb kritikája volt. Harmadik szólólemeze 12 országban kezdett Top10 slágerlista helyen, a címadó kislemez, a World On Fire pedig vezette az amerikai rock rádiós listát is.

A jelenleg is folyó világkörüli turnéja közben a Slash mellett Myles Kennedy (ének), Todd Kerns (basszusgitár), Brent Fitz (dob) és Frank Sidoris (gitár) alkotta banda bejelentette a World On Fire őszi európai állomásait, köztük a november 18-án megrendezésre kerülő magyar koncertet is a BudapestArénában.

A hazai rajongók által nagyon várt bulira belépők augusztus 28-án 10 órától a www.livenation.hu oldalon keresztül már megvásárolhatók. A koncertre limitált számban közvetlenül a színpad elé szóló kiemelt állójegy is kapható.

További info:
http://slashonline.com
www.livenation.hu
www.ticketpro.hu