Bállal, irodalmi pályázattal, összművészeti estekkel és gasztronómiai konferenciával emlékezik megnyitásának 120. évfordulójára a Budapesti New York Kávéház. A ma kávéháznak, étteremnek és ötcsillagos luxusszállodának is helyet adó New York-palota épületét 1894. október 23-án adták át, így ebben az évben a kulturális tér minden programját meghatározza a jubileumi év. Az évfordulóhoz kötődik egyebek mellett a hagyományos irodalmi pályázat témája, a New York Művész Páholy kéthetente megrendezett irodalmi előadásai, de a gasztronómiában és a vendéglátásban is szerepet kap a születésnap – mondta el a programokat beharangozó hétfői sajtótájékoztatón Engelbrecht Kinga, a szálloda igazgatója.

kávé

Felidézte, hogy az egykori New York kávéház törzsközönségét a magyar irodalmi és kulturális élet legnagyobbjai alkották, a Nyugat szerzői mellett itt volt otthon a Pesti napló és számos folyóirat szerkesztősége, de több kritikus, színművész és képzőművész is itt töltötte napjai jelentős részét. Ezt a hagyományt kívánják feléleszteni olyan kulturális programok szervezésével, amilyen a New York Művész Páholy is, amelynek kéthetente megrendezett tematikus, összművészeti programsorozatában tavaly 16 estet tartottak több mint 80 művész közreműködésével. Ebben az évben a programok nagy része a jubileum köré szerveződik, január 27-én például Milyenek a magyarok? címmel a hagyomány és megújulás témakörét boncolgatja Lackfi János költő, Bárczi Erika és Hargitay-Nagy Zsuzsa divattervezők, Böszörményi Nagy Gergely kommunikációs szakember, Dresch Mihály szaxofonművész, Lukács Miklós cimbalomművész, és Saly Noémi történész. A kulturális estek háziasszonya Juhász Anna irodalmi szervező. A sorozat estjein megemlékeznek Márai Sándor halálának 25. évfordulójáról, nőnapon a híres alkotónőkről, de szentelnek alkalmat a pszichológia és a művészet kapcsolatának, májusban pedig művész házaspárok lesznek Juhász Anna vendégei a pódiumon. 2011 óta irodalmi pályázatot is hirdet a kávéház, amelyre ebbe az évben a 120 éves kávéház múltjához és jelenéhez kapcsolódó írásokat várnak.
A szintén 2011-ben indult bárzongorista-verseny is a régi idők hagyományait kívánja feleleveníteni – emelte ki Engelbrecht Kinga, hozzátéve, hogy a napokban megkezdődött idei megmérettetésen kilenc zongorista méri össze tudását a Nyári Károly, Szentpéteri Csilla és Esze Jenő zongoristákból álló zsűri előtt. A május 9-i döntőig három alkalommal hallgathatja meg a versenyzőket a közönség. Az évforduló a gasztronómiában is megmutatkozik: először rendeznek nemzetközi gasztronómiai konferenciát, és a világ legíresebb cukrászdái készítenek majd süteménykülönlegességeket a híres budapesti kávéház tiszteletére. A jubileumi év programjait az október 23-i New York bál koronázza meg. A New York Biztosító Társaság budapesti székháza Hauszmann Alajos tervei alapján készült el 1894-ben. A palotát 1990-ben zárták be, majd 2001-ben kezdte el az épület rekonstrukcióját az új tulajdonos, a Boscolo-csoport. A palota Maurizio Papiri és Tihanyi D. Ádám tervei alapján nyerte vissza régi fényét. A felújított épület csaknem ötéves rekonstrukció után 2006-ban nyitott ki újra. 2007-ben elnyerte a Budapesti Építészeti Nívódíjat, 2013-ban pedig az év szállodája címet, valamint egy nemzetközi szavazáson a világ legszebb kávéházának járó elismerést is. ( MTI )