Irodalmi esetet rendez szerdán Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban a fennállásának 15 éves évfordulóját ünneplő Napút folyóirat és a 10 esztendős Napkút kiadó. Szondi György, a folyóirat főszerkesztője és a kiadó vezetője az MTI-nek elmondta, hogy hagyományaikhoz híven az est előtt nem árulják el előre, a műsorban pontosan mire lehet számítani, de a közreműködők névsorából kikövetkeztethető, hogy milyen típusú művészeti előadásokra számíthat az érdeklődő.

napút

Az idei két órás programban közreműködik mások mellett Báthori Csaba, Bertalan Tivadar, Csáji Attila, Csáji László Koppány, Elek Szilvia, Horváth Kornél, Kovács István, Liptay Katalin, Orosz Zoltán, Szentmártoni Szabó Géza, Varga Tamás és Vilcsek Béla. Szondi György kifejtette: a folyóirat és a kiadó mögött is nagy út áll, hatalmas energia-befektetéssel járó tartalmas időszak. Hozzátette: a könyvkiadást évről évre erősödő tempó jellemzi, míg a Napút folyóirat a kezdetek óta változatlanul évente tíz számmal és mellékletekkel jelentkezik, tavaly jelent meg a 150. összeállítás. A 10. születésnapját ünneplő Napkút kiadó is hosszú utat járt be, az első években hat-nyolc könyvet jelentettek meg, „az elmúlt években viszont már hatvan körüli könyvszámról beszélhetünk, összesen meghaladtuk immár a négyszázat” – tette hozzá Szondi György. ( MTI )