Újabb Chopin-versenyen szerzett díjakat Gyöngyösi Ivett. Ezúttal a 10. Darmstadti Nemzetközi Chopin Zongoraversenyt nyerte meg a Zeneakadémia hallgatója. A verseny fődíja 10 ezer euró (3 millió forint) volt, emellett kisebb díjakat, illetve számos koncertmeghívást is kapott Darmstadtban a fiatal zongoraművész több, Chopinről elnevezett versenyen aratott győzelmeit követően – olvasható a Zeneakadémia honlapján.  A mintegy 150 indulóból 21-en jutottak a középdöntőbe, nyolc versenyző kvalifikálta magát a tizedik alkalommal megrendezett zongoraverseny október 21-i döntőjébe. Az utolsó körben Chopin két zongoraversenyéből kellett választaniuk, Gyöngyösi Ivett az e-moll zongoraverseny előadásával nagy fölénnyel nyerte a versenyt, emellett a legjobb mazurka-interpretációért járó különdíjat is ő kapta.

gyongyosi ivett

A honlap emlékeztet, hogy Gyöngyösi Ivett a lengyel zeneszerzőt tartja kedvenc komponistájának, már akkor is Chopint játszott, amikor 11 évesen a Zeneakadémia előkészítő tagozatára felvételizett (itt Némethy Attila növendéke volt), azóta két alkalommal is elnyerte a Budapesti Nemzetközi Chopin Zongoraverseny első díját és fődíját. A Zeneakadémia hallgatója a következő napokban, október 29. és november 2. között a franciaországi Châteauroux-ban a Lisztomanias elnevezésű fesztiválon kiemelt szólistaként közösen koncertezik négy másik fiatal zongoristával. November végén egy bécsi mesterkurzuson vesz részt.  A hazai közönség 2013 őszén három alkalommal hallhatja Gyöngyösi Ivett játékát a Zeneakadémia nagytermében. November 11-én, az idén húszéves Óbudai Danubia Zenekar ünnepi koncertjén Liszt Ferenc Magyar fantázia című művének szólistájaként lép fel, majd november 14-én a 138 éves Zeneakadémia születésnapi hangversenyén játssza Liszt Esz-dúr zongoraversenyét az intézmény szimfonikus zenekarával.  „A Zeneakadémia szinte az otthonom” – hangsúlyozta a fiatal tehetség, aki legjobban a harmadik koncertet várja, mert a november 17-i, Dráfi Kálmán és vendégei – zongoraművész-generációk című hangversenyen Vásáry Tamással, Bogányi Gergellyel lép pódiumra. Gyöngyösi Ivett a zongora tanszék vezetőjével, jelenlegi mesterével, Dráfi Kálmánnal szólaltatja meg Liszt Ferenc 15. magyar rapszódiáját. ( MTI )