A francia techno-szcéna egyik illusztris nagysága, Terence Fixmer és a zenéiben az indusztriált illetve az elektro-dance muzsikákat ötvöző Douglas McCarthy külön-külön jártak már ugyan Budapesten, közös projektjüket azonban most először mutatják be a magyar közönségnek. Minderre október 8-án a Gödör Klubban kerül sor.

fixmermccarthy
A szimplán Fixmer/McCarthy névre keresztelt formáció 2002-ben fogant, amikor is Fixmer a Mute Records megbízásából remixeket készített McCarthy Magyarországon is kultusz-státusznak örvendő EBM-zenekarának, a Nitzer Ebb-nek. Mivel az Ebb akkoriban éppen Csipkerózsika-álmát aludta, így a két „techno-testvér” egymást inspirálva közös zenélésbe kezdett. Terence dark-technoja remek elegyet alkotott Douglas senkivel össze nem téveszthető, legendás hangjával.

A kettős debütáló korongja 2004-ben jelent meg Between The Devil címen, ezt követte 2008-ban az Into The Night című LP-jük. Azóta relatíve nagy a csend körülöttük, mindketten más projektekkel voltak elfoglalva. Douglas 2012-ben megjelentette első szóló-lemezét (Kill Your Friends), Terence pedig tavaly adott ki új albumot, ez volt a Depth Charged.

Idén egy vadonatúj EP-vel (So Many Lies), valamint egy download-válogatással (Selected Works 2003-2016) jelentkezett a duó, és rögtön turnéra is indultak az anyaggal.

Németország és Franciaország után október 8-án kis hazánkat, azon belül is a budapesti Gödör Klub színpadát veszi célba a Fixmer/McCarthy kettős, hogy még a téli álomra vonulás előtt megmozgassa egy kicsit az underground technora fogékony nagyérdeműt.

Az est házigazdája a fővárosi Depeche Mode-rajongók egyik közkedvelt gyűjtőhelye, a beszédes nevű 101 Klub, amely hamisítatlan party-hangulattal várja a fekete tömegeket.

Jegyek a helyszínen és a buli Facebook event-lapján keresztül kaphatók.

Szöveg: Janurik János