Ganxsta Zolee-t nem kell bemutatni ma már senkinek, ő az ország egyik leghírhedtebb megmondója, aki nemcsak hogy 1995-ben megalapította a Ganxsta Zolee és a Kartelt, de azóta is töretlenül jelen van a hazai (zenei) közéletben. Takács Vilkó neve is sokaknak ismerősen csenghet, főként a Kartel gitárosaként, de hozzá kapcsolható a Lugosi Danival sikerre vitt Nirvana Tribute, valamint a számtalan tematikus, egy szál gitáros estje is igen népszerű.

Így jött az ötlet, hogy a két ördög összefogjon: 2019-ben indították útjára a Dos Diavolos akusztikus duót. Zoli kezdetben Vilkó egy szál gitáros estjeihez csatlakozott vendégként, majd mindezek által inspirálva került elő még egy gitár, és a közös alkotás útjára léptek. Végül 2021-ben elérkezettnek látták az időt, hogy megmutassák a világnak az első közös albumukat, ami az Egyenesen a mocsárból címet kapta.

Ahogy pedig a címből sejthető, nem egy megszokott anyaggal van dolgunk. A stílus, ahogy ők fogalmaztak: „nagyon sötét louisianai mocsári delta blues és a dark red country törvénytelen gyermeke”, ami mindenképpen elég izgalmasnak ígérkezik. „Mire pedig ezeket a sorokat papírra vetjük, már megszületett a második közös anyag, a Sírásó, vagyis a február 3-i budakalászi RockHázas koncert egyfajta minipremiernek is tekinthető majd” – üzente a duó.

Dos Diavolos – Ganxsta Zolee & Takács Vilkó a RockHázban
2024. február 3. 20:00, Budakalász, RockHáz
Jegyek a Tixa oldalán vásárolhatók.