A magyar produkciók mellett szlovén, orosz és ukrán előadás is látható a Bárka Színház és a Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál szombaton kezdődő közös rendezvényén, a Nemzetközi Monodráma Fesztiválon. Az ötnapos eseményen részt vevő színházak között megtalálható a ljubljanai Glej Színház, a moszkvai Praktika Színház és a kijevi DAH Színház, az előadásokat Jure Novak, Viktor Rizsakov és Vlad Troickij jegyzi.

Barka_Szinhaz

Seress Zoltán, a színház igazgatója korábban elmondta: a Bárka Színháznak két bemutatója lesz a fesztiválon: először láthatja a közönség a társulat két színművészének, Varjú Olgának és Spolarics Andreának az egyszemélyes produkcióját. Mint mondta, ebből szeretnének hagyományt teremteni a Bárkában: színészeiket felkérni arra, hogy készítsenek monodrámát, amelyeket aztán repertoáron is tartana a színház.
Szombaton és vasárnap különleges előadással érkezik a fesztiválra a szlovén Glej Színház. Jure Novak rendező, színész, író, fordító Ezért vagyok boldog című, a depressziót a középpontba állító önéletrajzi performanszát adja elő 2-2 alkalommal.
Az angol nyelvű produkcióról szólva Seress Zoltán elmondta: az előadás érdekessége, hogy a művész 12 embernek játszik, vacsorával vendégül látva őket. Ez olyan fajta intimitás, amely különleges helyzetet jelent, ám ilyen szűk körben nagy nyitottságot, befogadóképességet igényel a nézőktől – jegyezte meg.
A fesztiválon hétfőn látható Kiss Anna Másik idő című műve, amelyet Varjú Olga játszik, és ugyanezen a napon látható Spolarics Andrea A vízzel szemben című egyszemélyes színháza. Kedden a monodráma műfajáról rendeznek kerekasztal-beszélgetést, este a moszkvai Praktika Színház a lengyel Krzysztof Bizio Siralmak című darabját adja elő Viktor Rizsakov rendezésében.
Szerdán a kijevi DAH Színház vendégjátéka, Vlad Troickij rendezése látható. Seress Zoltán elmondta: Klim színműve Dosztojevszkij-átirat: A félkegyelmű történetét folytatja tovább.
Felolvasószínházi előadás keretében egy készülő produkcióba is betekinthetnek a nézők: Ötvös András Gerlóczy Márton Egy csemegepultos naplójából olvas fel részleteket. Az előadásokról beszélgetéseket rendeznek és levetítik a legendás Darvas Iván-féle Egy őrült naplója című előadást. Kortárs művészek kiállításával és a nyitónapon 30Y-koncerttel is várják a közönséget. Seress Zoltán elmondta: a monodráma fesztivált minden évben szeretnék megrendezni.

( MTI )