Albert Camus A pestis című monodrámájával szerepel Hegedűs D. Géza színész, a Vígszínház művésze Pozsonyban az október 14-től 19-ig tartó Astorka Fesztiválon. Albert Camus Nobel-díjas francia író a világ szinte valamennyi nyelvén megjelent regényének monodráma változatát Francis Huster készítette. Hegedűs D. Géza a pestis sújtotta algériai kikötőváros, Orán tucatnyi lakójának sorsát játssza el.

Budapesten, a Vígszínház házi színpadán 2011. november 25-én volt A pestis premierje, azóta több mint négyszáz előadást ért meg otthon és külföldön, legutóbb két hete Brüsszelben a Balassi Intézetben adta elő Hegedűs D. Géza. Pozsonyban október 15-én, kedden este a 90 perces monodrámát az Astorka Korzo 90´ Színházban láthatja a közönség.
Hegedűs D. Géza elmondta az MTI-nek, hogy Márkos Albert zeneszerző, csellista a partnere a színpadon, a zene nyelvén fogalmazza meg a darabot, kíséri a szöveget, megjeleníti a kikötői hangokat, a hajókürtöket, a tenger morajlását, a sirályok visítását.
A színművész kiemelte, hogy polifon történetről van szó, egy közösség tragikus történetéről, amelyet az író úgy mond el, hogy fölötte áll az elbeszélésnek, hagyja a figuráit élni, különböző szocializációjú embereket ábrázol, az egyik meghunyászkodik, a másik szervezkedik, a harmadik belepusztul a helyzetbe. A színész egy egész várost elevenít meg. Az író rábízza a néző morális érzékenységére, hogy maga minősítsen.
A monodráma töretlen sikerét a művész abban látja, „az író azt mutatja meg, hogy az emberben sok a megvetendő, de a teremtett világnak fenséges lénye”.
A pozsonyi színházi fesztiválnak a Vígszínház javasolta a darabot. Hegedűs D. Géza megjegyezte, hogy Bartis Attila Romlás című drámájával három éve már szerepelt az Astorka Fesztiválon.
A fesztivált 1990-ben alapították Pozsonyban, Divadlo Korzo ’90 néven, majd az egykori kávéházról, az Astorkáról kapta a nevét. Idén a magyar és a szlovákon kívül prágai és moszkvai színházi előadások lesznek a seregszemlén. ( MTI )