Csányi Sándor előadásában mutatja be a Thália Színház szombaton A férfiagy – avagy nincs itt valami ellentmondás? című egyszemélyes vígjátékot, amely a férfiak gondolkodását, nőkhöz való viszonyát mutatja be. Szirtes Tamás rendező az MTI-nek elmondta: három olyan ok volt, amiért ezt a darabot választotta. Az egyik a témája: a párkapcsolat szépségeiről és gyötrelmeiről, a szerelmi harcokról és kibékülésekről, a férfi és női titkokról szól. A másik az, hogy ennek az örökzöld témának a szerző, Robert Dubac korszerű formát talált: stand-up comedynek írta meg. A harmadik okként azt említette, hogy a darab olyan színészt igényel, aki egyszerre vonzó férfi és ezerszínű komédiás, Csányi Sándor személyében pedig megtalálta az ideális szereplőt a darabhoz.

ferfiagy

Mint felidézte, korábban is dolgozott már együtt Csányi Sándorral, amikor vendégként szerepelt a Madách Színházban, emellett a főiskola óta követi figyelemmel és elismeréssel tevékenységét.

Szirtes Tamás elmondta: ugyan egyszemélyes vígjátékról van szó, a színész hat szerepet játszik benne: hat egymástól eltérő, végletes, mulatságos és markáns karaktert formál meg. Az előadásban Csányi Sándor tanúbizonyságát adja kivételes karakterábrázoló képességének – jegyezte meg.
A darab azt a jól ismert alaphelyzetet dolgozza fel, amikor egy fiatalembert otthagy a szerelme, és ő megpróbálja megérteni a női gondolkodást. „Vállalkozik arra, a majdnem reménytelen feladatra, hogy megértse: mit gondol és mit akar egy nő” – mondta, hozzátéve, hogy a darab a főszereplő agyának a belsejében játszódik, ezt ábrázolja a színpadkép is. ( MTI )