Az Újvidéki Színház vendégjátékával folytatódik a határon túli teátrumok vendégjáték sorozata a József Attila Színházban. Március 25-én  Bernstein – Laurents – Sondheim: West Side Story című musical a soron következő vendég előadás. 2011. november 18-án, a Kassai Thália Színház, Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek című színjátékával indult el a határon túli vendégjátékok sora, amelyet az elmúlt két évadban még 28 követett. Színpadon állt a József Attila Színházban a kassai, komáromi, beregszászi, nagyváradi, csíkszeredai, szabadkai, újvidéki társulat. A hozott előadások között voltak mesedarabok, ifjúsági művek, de zenés, szórakoztató művek, klasszikus drámák is.

WestSideStory6 hl

Nincs egészen egy éve annak, hogy az Újvidéki Színház bemutatta az ismert és kedvelt musical-t. Ma nem csak a világsiker a találó jelző, hanem az alapmű is, s nem csak a műfaj rajongói számára. A shakespeare-i történet az 1950-es évek közepén játszódik New York West Side negyedében, ahol két egymással rivalizáló banda szeretné megszerezni a környék feletti egyeduralmat. A második generációs amerikai kamaszok csapata, a Jets, és a Puerto Rico-i emigráns fiatalok, a Sharks közötti feszültség a végsőkig fokozódik. Mindennaposak az utcai összetűzések, és kitörni készül a bandaháború. A két klán vezetői találkozóra készülnek, ahol megbeszélhetik egy utolsó nagy összecsapás részleteit. A győztes mindent visz – ez a jelszó. Csakhogy a szerelem beleavatkozik az eseményekbe. A Jets egyik tagja, Tony ugyanis szemet vet a gyönyörű Mariára, kinek bátyja Bernardo, a Sharks vezére. Szerelmük – akárcsak Rómeó és Júlia történetében – tragédiába torkollik. A mű drámai témája, kifinomult zenéje, nagyszerű táncjelenetei miatt és amiatt, hogy jelentős társadalmi problémákra hívta fel a figyelmet, az amerikai musical-színház egyik sarkkövévé vált.

Vannak darabok, amiket mindig fontos elővenni – mondja Nagy Viktor rendező. A West Side Story ilyen. Nem csak arról szól ez, hogy nemzedékek keverednek egymással konfliktusba egy szerelmi ügy miatt, hanem hogy mindig vannak konfliktusok, amelyek meggátolják az emberi viszonyok egészséges fejlődését. Erről szól a Rómeó és Júlia, és erről szól a West Side Story. Ezért fontos ez nekünk. Fel kell elevenítenünk, hogy mennyire intoleránsak vagyunk egymással.”