Az extrém metal két alapcsapata érkezik március 25-én Budapestre: a Venom INC. és a Suffocation is friss lemezét mutatja majd be. A legendás zenészek egy brazil thrash metal trió, a Nervosa, és a kanadai Aeternam koncertje után lépnek a Barba Negra Music Club színpadára.

Suffocation2017a_560
2015 után ismét Budapestre látogat a Venom INC. Az előző fellépésük igen emlékezetesre sikerült, hiszen a Demolition Man – Mantas – Abaddon felállás mindig hatalmas lendülettel, jókedvvel és energiával játszik, méltó módon a black metal műfaj keresztapáihoz. A meghatározás nem túlzó, hiszen az éppen 40 éve alapított Venom második albuma valóban a Black Metal címet viselte, és nagy hatással volt az akkoriban kialakuló norvég extrém metal színtérre is.

Ezt az élőzenéhez és a koncertekhez kapcsolódó élményt próbálja a zenekar visszaadni új lemezén is: az Avé című album készítése során szem előtt tartották, hogy bármilyen új nóta is szülessen, annak éppen olyan intenzívnek, őszintének és letaglózónak kell lennie, mint amilyen a Venom INC a színpadon tud lenni. Az Avé végül tavaly augusztusban jelent meg a Nuclear Blastnál, a War című dal videója pedig itt látható:

A Venom INC a 2015-ös Keep It True fesztiválon tűnt fel: az énekes-basszusgitáros Tony Dolan (Demoliton Man), valamint két alapító Venom tag, Jeff Dunn (Mantas) gitáros és Tony Bray (Abaddon) dobos egyetlen fellépés erejéig állt össze – igaz, Demolition Man és Mantas már 2010 óta együtt zenélt, Prime Evil, majd M-Pire Of Evil néven. Az Abaddonnal kiegészült trió olyan jól működött a színpadon, hogy a fesztivál után rögtön koncertajánlatok tucatjait kapták.. így született meg a Venom INC.

A turné másik nagyágyúja az amerikai Suffocation, amely különleges helyet foglal el a death metal történetében, sikeresen ötvözve a műfaj technikásabb és régivonalas, brutális dob hangzással operáló válfajait. A 1989 óta működő New York-i zenekar 2017 nyarán szintén új albummal jelentkezett: a Nuclear Blastnál kiadott …Of The Dark Light már a tizedik stúdiólemezük. A készítés jó félévig tartott, és a munka során a banda régi barátja, Joe Cincotta (Obituary) és Chris “Zeuss” Harris (Hatebreed, Arsis, Suicide Silence) segített hangmérnökként, a Full Force stúdióban. A borító Colin Marks (Fleshgod Apocalypse, Kataklysm) munkája. A Return To The Abyss című számhoz egy szöveges videó is készült.

A klasszis zenészek előtt ismét láthatjuk a Nervosa nevű thrash metal triót: a lányok Sao Paolóból, Brazíliából érkeznek, és a nagy elődökhöz méltó, sőt néha még annál is agresszívebb, nyers erőt zúdítanak zenéjükkel a hallgatóságra. A 2010-es évek elején összeállt felállás Victim Of Yourself című debütáló lemezét 2016-ban követte az Agony című második album – Magyarországon a banda tavaly mutatkozott be a Destruction vendégeként.

A nyitózenekar szerepe ezúttal a kanadai Aeternamra hárul a Barba Negrában: A 2007-ben alakult, brutális riffeket és autentikus dallamokat ötvöző Québec-i csapat legutóbbi lemeze a tavaly megjelent Ruins Of Empires.

a Concerto Music bemutatja: Blood Stained Earth Tour 2018
2018. március 25., vasárnap 18 óra
Budapest, Barba Negra Music Club
Venom INC., Suffocation, Nervosa, Aeternam koncertek
Belépő: 4900 Ft, a koncert napján 5900 Ft
Jegyek kaphatók a Headbanger és CD Pince boltokban, a Barba Negra recepcióján, a Ticketportal hálózatában valamint a www.concerto.hu, www.tixa.hu és www.barbanegra.hu weboldalakon.

 

https://www.facebook.com/concertoconcerts/
https://www.facebook.com/events/1488164851279598/