Karácsonyhoz közeledve idén is érdemes kilátogatni a budai Corvin térre ajándékot keresgélni, készíteni, mesét hallgatni, vagy csupán hangolódni az ünnepre a szabadtéri koncerteket hallgatva, gőzölgő forralt bort kortyolgatva. A Hagyományok Háza ünnepváró vására idén december 6-a és 14-e között várja az érdeklődőket, amelyet most a Népművészeti Egyesületek Szövetségével közösen rendeznek meg, még nagyobb hangsúlyt fektetve a társadalmi felelősségvállalásra.

corvinter_unnepvaro

Az ünnepre feldíszített Corvin téren ezúttal nemcsak népi iparművészek által készített, szakmailag ellenőrzött termékeket lehet megvásárolni, hanem kézműves szakiskolák szebbnél szebb portékáit és fogyatékkal élők által készített kézműves termékeket is. A vásár célja kettős: jó áron, jó minőségű termékekhez juttatni a vásárlót, eközben a hely és árusítási lehetőség biztosításával támogatni azokat a szervezeteket, amelyek kézművességünk jövőjét és/vagy a hátrányos helyzetben lévők munkapiaci elhelyezkedését, megélhetését biztosítja. A résztvevők között találjuk többek között a hallássérülteket segítő Munka-Kör Alapítványt, a vakokat és gyengénlátókat foglalkoztató Világ Világossága Kézműves Műhelyházat, vagy a több mint 20 értelmi fogyatékos felnőttet szövő, gyertyaöntő, gyöngyfűző, papír és bábszövő műhelyrészlegekben foglalkoztató Bárka Műhelyt. Mindezek mellett az Ózd környéki falvak hagyományait, a barkóság kultúráját fellendítő mintaprojekt során elkészült termékek is a vásár kínálatát gazdagítják.

A téren a jó hangulatról népzenei koncertekkel, művészeti iskolák bemutatóival a szabadtéri színpad gondoskodik. A Hagyományok Házában különböző családi és esti előadásokon, foglalkozásokon várják a néphagyományok szerelmeseit, köztük is kiemelten a tavalyi nagysikerű Összefogás hagyományőrző mestereinkért koncert folytatásaként Pál István dudás és mesemondó, a Népművészet Mestere megsegítésére rendezett jótékonysági koncertre.

corvinter_unnepvaro2

A téren „Adventi ablakok” címmel kiállítás nyílik, a kézműves iskolák diákjai által feldíszített ablakok lesznek láthatóak a vásár ideje alatt, ezzel is hozzájárulva az ünnepi hangulat megteremtéséhez.

Mint minden évben, ezúttal is megrendezik a Hagyományok Háza kiadvány- és kézművesvásárát is (december 12–13.), értékes és egyedülálló néprajzi kiadványokat, tánc-DVD-ket és hangzóanyagokat kínálva nagy kedvezménnyel az érdeklődőknek. Emellett e két napon tanfolyami oktatóik és hallgatóik szemet gyönyörködtető portékái is megvásárolhatók lesznek az épületben.

corvinter_unnepvaro3

Ráadásul a Hagyományok Háza előadásaira 40 százalékos ünnepi kedvezménnyel válthatnak jegyet a vásár teljes ideje alatt.

Kiemelt események:
december 6.: Családi nap a Hagyományok Házában
10 óra: adventi rajzpályázat eredményhirdetése
11 óra: Ifjú Szívek Táncszínház: Felvidéki Kakukktojás (Eltáncolt mesék sorozat), jegyárak: 1 500 Ft, 800 Ft
12 órától: kézműves-foglalkozás: gyertyamártás, karácsonyfadísz természetes anyagokból, kopogtató készítése
15 óra és 16:30: mesemondás kicsiknek és nagyoknak
15 órától 17 óráig: kézműves-foglalkozás: gyertyamártás, karácsonyfadísz természetes anyagokból, kopogtató készítése

december 12–13.: Kiadványvásár és kézművesvásár a Hagyományok Házában
december 12., 17 óra: Aprók tánca: Mikulás-járás
december 13., 10 óra és 11 óra: Rendhagyó Luca napi komplex foglalkozás családoknak, kézműves foglalkozások: Luca-búza, karácsonyfadísz textilből
december 13., 11–14 óra és 15–18 óra: Kézműves-foglalkozás: gyertyamártás, karácsonyfadísz természetes anyagokból, kopogtató, mézeskalács-készítés

A vásár nyitva tartása
hétköznap: 11 és 19 óra között
hétvégén: 10 és 20 óra között

A vásár ideje alatt az alábbi színháztermi programokkal várják az érdeklődőket:
december 6., 11 óra: Ifjú Szívek Táncszínház: Felvidéki kakukktojás (Eltáncolt mesék sorozat)
december 6., 19 óra: Ifjú Szívek Táncszínház: Hontalanítás
december 11., 19 óra: Összefogás hagyományőrző mestereinkért
Jótékonysági koncert Pál István tereskei dudás javára
december 12., 19 óra: Magyar Állami Népi Együttes: Hajnali Hold