Az egyelőre online felületen működő formáció tavaly debütált Daisuki című, a japán kultúrát életető klipjével, a folytatásban pedig egy komolyabb témát, a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavart dolgoznak fel: az ADHD egy neurológiai természetű veleszületett vagy fejlődési rendellenesség, melynek vezető tünete a figyelemzavar, kísérő tünetei a hiperaktivitás, feledékenység és a gyenge impulzuskontroll.

„Az első dalunk egy szerelmes levél Japánnak, hiszen nagyon szeretem a helyi kultúrát, egyik jó barátom pedig kint él már sok éve, vele közösen írtuk meg a szöveget. Az ADHD viszont arról a betegségről szól, amit nálam gyerekkoromban nem ismertek fel, és megmaradt felnőttkoromra is, amikor már nehezen kezelhető, de megtanultam vele együtt élni, sőt szeretek is így élni. Én viszont szeretnék az a szülő lenni, aki odafigyel, és a gyerekemnél már felismerem, ha gond van, és próbálom segíteni őt.” – mesélte a szerzeményről Szabó Nil, a zenekar frontembere. A két állandó, alapító tag – Szabó Nil és Máté Évi – mellett a dobokért ismét Mr. Clown felelt, hamarosan pedig egy újabb, szintén magyar nyelvű dallal is előrukkol a Yümei Yümei.