Novák Erik Fekete leves című akcióthrillerének a 21. Titanic Filmfesztiválon lesz a premierje, emellett két, nemzetközi filmfesztiválokon sikert aratott rövidfilmet, Szabó Simon Fal és Bucsi Réka Symphony no. 42 című munkáját is láthatja a budapesti közönség április 4. és 12. között. A nemzetközi filmvilág legizgalmasabb alkotásai közül szemezgető Titanic magyar vonatkozásait erősíti a versenyszekció török filmje, A hosszú út hazafelé, amelynek zenéjét Víg Mihály szerezte. A közelmúltban elhunyt Jancsó Miklós emléke előtt pedig Az ismeretlen Jancsó című válogatással és kerekasztal-beszélgetéssel tiszteleg a filmmustra – közölték hétfőn a szervezők.

titanic

Novák Erik független produkciója közösségi finanszírozásból valósult meg, ezzel úttörő vállalkozásnak mondható a hazai filmszakmában. Az akcióthriller egy leégett DJ-ről szól, aki alvilági munkára verbuvál csapatot, de kiderül, hogy a megszerzett pénzzel csak a baj van. A film szereplői között olvasható Novák Erik, Nagy Zsolt, Fátyol Hermina és Szabó Simon neve is. Szabó egyúttal a fesztiválon látható Fal című rövidfilm rendezője. A tízperces alkotást díjazták a finn tamperei rövidfilmes fesztiválon, ezzel bekerült az Európai Filmakadémia 2014-es rövidfilmes díjának jelöltjei közé. Főhőse egy 16 éves cigányfiú, aki egy falon dolgozik társaival, s akkor pillant először a fal mögé, amikor megkérik, hogy egyedül fejezze be a munkát. A Symphony no. 42, Bucsi Réka tízperces rövidfilmje abszurd világról mesél, ahol nem működnek a morális gátlások. A diplomafilmként a MOME-n készült produkciót a Berlinale versenyprogramjában is vetítették. A Titanic Filmfesztivál öt budapesti helyszínének egyikén, az Örökmozgó moziban rendez retrospektív vetítéssorozatot Az ismeretlen Jancsó címmel. A válogatásban a rendező Hajnal, A pacifista, az Omega, Omega, valamint a Hősök tere I-II. című alkotásait is műsorra tűzik. Az utolsó vetítést követően kerekasztal-beszélgetéssel zárul a Jancsó pályafutását megidéző program. Az alig két hét múlva kezdődő Titanic teljes műsorát csütörtökön hozzák nyilvánosságra a ww.titanicfilmfest.hu oldalon. ( MTI )