Nyolc különböző műfajú előadást tekinthet meg a közönség a február 6-tól 9-ig megtartandó Táncfarsangon a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban. A Művész Stúdióban és a Krúdy Kamarában fellép a színházban már korábban vendégszerepelt Közép-Európa Táncszínház, valamint a nyírségi megyeszékhelyen tart előadást Ladányi Andrea és Krámer György koreográfusok is, az általuk bemutatandó táncjáték pedig kuriózum lesz Nyíregyházán – mondta el Tasnádi Csaba, a teátrum igazgatója az eseményt beharangozó szerdai sajtótájékoztatón.

táncfarsang

Az ünnepélyes megnyitó február 6-án este hét órától lesz, utána a helyi Művészeti Szakközépiskola táncművészeti tagozatának előadása következik Mese, mese, meskete címmel, nyolctól pedig a Szabolcs Néptáncegyüttes adja elő két részből álló, Három szólam és Táncok Erdélyből című előadásait. Az első félidő a komoly tánccszínházra épül, míg a második részben hagyományos folklór műsort ad elő az egyesület zenekari és énekesi kísérettel – mondta el Ágoston Ildikó, a néptáncegyüttes elnöke a tájékoztatón. Hozzátette, utóbbi műsor bemutatja majd az egykori Erdély idilli állapotát, táncait, zenéjét és kultúráját. Pénteken, február 7-én ismét a művészetisek lépnek színpadra, az iskola moderntáncos növendékei a Jöttem, láttam, megtaláltam című előadásban a határtalan szerelemről vallanak, melyért akár „Sohaországba” is elkalandoznak. Ugyanezen a napon a Pannon Várszínház Veszprémi Táncműhelyének első produkcióját láthatja a közönség, a Porcelán – duettek egy házasságból című előadás Ladányi Andrea és Krámer György közös munkája. Szombaton az Enter (digi-dili) következik a Zéró Balett tolmácsolásában; az előadás egy interaktív játék, amelyben a nézők számítógépes parancsokkal instruálják a táncosokat, akik egyre szövevényesebb improvizációba keverednek. Este nyolctól a GNM Kontúr Fizikai Színház társulata lép színpadra a Táncfarsangon, A mandarin Bartók Béla A csodálatos mandarin című balettjének történetére épül a mai fiatalokhoz szóló előadásmódban. A darabban számos kortárs eszköz felbukkan, (jazz, kontakt akrobatika, kés, pisztoly, és az erőszak) a készítők számára pedig fontos a „nyersen realista” történet 2014-re átírva. Február 9-én bemutatandó Egy fáról című előadás a Közép-Európa Táncszínház műhelymunka-sorozatának, a Fázisoknak egyik különleges eredménye. Mádi László koreográfiája és előadása egy olyan belső kutatás manifesztuma, mely a fa, mint természet és az ember, mint létforma kapcsolatának kutatása, annak életre hívására való törekvés. A Táncfarsang utolsó előadása a Hodworks Ahogy azt apám elképzelte darabja lesz, amely a Műhely Alapítvány Jardin d`Europe nevű programjában, nemzetközi koprodukcióban valósult meg. Az előadást az olasz Marco Torrice, a szlovák Molnár Csaba és a társulatvezető Hód Adrienn jegyzik: az alkotók eltérő mozgásvilágát közös felvetés foglalja keretbe: rákérdezni a tánc, a test és a tér kereteire – ki-ki a maga sajátos eszköztárával. Tasnádi Csaba a tájékoztatón szólt arról is, a teátrum ökomenikus felolvasó napot szervez, az autisták világnapja alkalmából pedig április 2-án közös rendezvénnyel készül a Most Élsz Alapítvánnyal. Emellett márciusban a megyei Príma-díjas festőművész, Székhelyi Edit kiállítása lesz látható a Móricz Zsigmond Színházban. ( MTI )

Fotó:http://hirportal.sikerado.hu/images/kep/201201/210317_galeria_nyiregyhaza_1116_rozsakert_mindenmas2.jpg