A film és a zene találkozik Sebestyén Márta csütörtöki koncertjén a Művészetek Palotájában, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében. A Mozaikok című esten képkockák idézik fel a népdalénekes művészetére leginkább ható személyiségeket, alkotókat és mozikat. Negyven év telt el azóta, hogy Sebő Ferenc bemutatta az Egyetemi Színpadon Sebestyén Mártát, aki a következő évtizedekben a magyar népzene világszerte legismertebb énekesnőjévé vált. És a Sebő együttes ismertette őt meg a népzenétől megérintett filmesek (többek közt Jancsó Miklós, Szomjas György, Zolnay Pál, Gaál István) világával. A Mozaikok című koncerten újra leperegnek azok a filmkockák, amelyeket Sebestyén Márta hangja ragyogóbbá, felejthetetlenebbé tett – szerepel a szervezők ajánlójában.
A Svájci – Magyar Együttműködési Program „A Zene felemel – tanulmányi ösztöndíjprogram zeneileg tehetséges roma gyerekek és fiatalok számára” pályázat keretében a 2013. 02. 04. és 2015. 01. 31. közötti időszakra 24.134.000,- Ft támogatást nyújt a Snétberger Zenei Tehetség Program működéséhez. A támogatásának köszönhetően az eddigi 12 hetes tehetséggondozó programunkat (amely 6 héten át tartó nyári és 3-3 héten át tartó őszi és tavaszi szakaszból áll) 2013 februárjától 2 éven át egész éves képzési formában tudjuk tanítványaink számára biztosítani. A képzés első éve 2014. február 3-án sikerrel zárult.
Hosszabb szünet után új CD-t jelentetett meg az Erdődy Kamarazenekar a lengyel DUX kiadó gondozásában, a lemezen XX. századi lengyel és kortárs magyar szerzők darabjai hallhatók. „A Budapesti Lengyel Intézettel hosszabb ideje élénk a kapcsolatunk, 2003-ban is a támogatásukkal adtunk ki a DUX-nál egy CD-t. Minthogy 2013-ban ünnepelte a zenei világ Witold Lutoslawski születésének 100. évfordulóját, azt kérték, állítsunk össze az alkalomhoz méltó, modern koncertprogramot, ami +fekszik+ is a zenekarunknak” – idézte fel az előzményeket Szefcsik Zsolt, az együttes alapító művészeti vezetője.
Egésznapos gasztro- és hagyományőrző fesztivállal, ludas falatokkal, újborokkal, kézműves foglalkozásokkal, tollfosztóval, Márton-napi totóval, vártörténeti sétával, játékos tárlatvezetéssel, zenével, mesével és tánccal várja a vendégeket a Magyar Mezőgazdasági Múzeum november 9-i őszbúcsúztató mulatságára. A múzeumban a néphagyományokat követve énekkel, tánccal, élő zenével, libalakomával, hagyományőrző játszóházzal, kézműves műhellyel, töklámpás-faragással, libasimogatóval készülnek Szent Márton napjára és az újbor ünnepére. A programot a Színek, ízek, illatok… című új, időszaki kiállításhoz kapcsolódva idén előadások, illatos termékbemutatók és ínycsiklandó kóstolók is színesítik – adta hírül közleményben az intézmény.
A dzsessz és a népzene összefonódása, az elektronikus zene koncepciói és az improvizáció alternatív módszerei állnak idén a szabadkai Jazziré zenei fesztiválon középpontjában. Az 5. Jazzirén a vajdasági és környékbeli zenei trendekre alapozva találkoznak a különböző zenei műfajok. A szervezők tájékoztatása szerint „a dzsessz 21. századi trendjei, kereszteződései és más műfajokkal való fúziói” keltik életre minden évben ezt a fesztivált. A fellépők ezúttal Németországból, Hollandiából, Brazíliából, Portugáliából, Magyarországról és Szerbiából érkeznek. A koncerteket két hétvégén hallhatja a közönség.
Tizenegyedik alkalommal rendezi meg a Pannon Filharmonikus Zenekar budapesti bérletsorozatát. Idén öt különleges színhez kapcsolódnak a koncertek a Művészetek Palotájában (Müpa), ezekhez egy-egy festményt kölcsönöz a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány. A földbarna, a jégkék, az üvegzöld, a tűzvörös és az aranyokker – ezek a színek kapcsolódnak az öt hangverseny egy-egy darabjához. Idéntől a Pannon Filharmonikusok hosszú távú együttműködésbe kezdtek a Kovács Gábor Művészeti Alapítvánnyal, amely négy kortárs festményt állít ki a koncertek napján a Müpában, a jégkék című estre Zászkaliczky Ágnes fest új művet – hangzott el a csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.
A maga nemében egyedülálló sorozatot indított a Corvintető támogatásával két filmes és két zenével foglalkozó alkotó, akik Beats Per Minute (BPM) címmel kisfilmeket készítenek, bemutatva az elektronikus zene különböző válfajait. A négy alkotó a Kodály Method közösséget képviselő Szimler Bálint és Kemény Dávid filmes, az elektronikus zene hazai „ideológusa”, több könyv szerzője, Kömlődi Ferenc, valamint az Anima Sound Systemet vezető Prieger Zsolt – tájékoztatta a Presscode csütörtökön az MTI-t.
Huszonöt évvel ezelőtt, a zene világnapján nyitotta meg kapuit az Óbudai Társaskör. Az évadindító ünnepi koncertműsor gerincét az intézményhez szorosan kötődő három kamarazenekar, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, a Budapesti Vonósok és az Anima Musicae Kamarazenekar adja. A barokk, a bécsi klasszika és a romantika korszakának alkotásai után egy új mű is elhangzik: Dinyés Dániel Divertimento festivo címmel háromtételes darabot komponált az Óbudai Társaskör felkérésére.