Verebics Ági képzőművész egész alakos, rendhagyó női aktjait és világítós dobozait mutatja be az a kiállítás, amely csütörtöktől látható a MissionArt Galériában Budapesten. A Hairy Gang (Hajas Banda) című tárlat tíz képből álló sorozatán meztelen női alakok láthatóak különféle színű nagy hajzuhataggal, amely eltakarja a testet.
A budapesti és a szabadkai kerékpározás történetét mutatja be tárgyak, szövegek és fotók segítségével a Bicikliváros című kiállítás, amely hétfőn nyílik a budapesti Néprajzi Múzeumban. A szeptember 28-ig látogatható Bicikliváros. Szabadka – Budapest című tárlat a történeti vonatkozások feltárása mellett azzal is foglalkozik, hogy egy hétköznapi jármű miként válik különböző közösségek, szubkultúrák meghatározó jegyévé – közölte a múzeum az MTI-vel. A Szabadkai Városi Múzeumban 2011-ben rendezték A biciklisek városa – A kerékpár történeti, néprajzi és művészeti aspektusai Szabadkán című kiállítást, amely áprilistól a Néprajzi Múzeumban lesz megtekinthető a budapesti kerékpáros kultúrát bemutató anyaggal együtt. A két különálló, de egymástól elválaszthatatlan tárlat elsősorban a városi kerékpározás bemutatását, népszerűsítését tűzte ki célul, emellett társadalmilag érzékeny témákat is felvet.
150 alkotást magában foglaló, egyedülálló koreai iparművészeti kiállítás nyílik a Koreai Kulturális Központban április 24. és június 10. között. Az ingyenesen megtekinthető tárlat a koreai népművészet mesterei által alapított Szöul Szellemi Kulturális Örökségeit Megőrző Közhasznú Társasággal közreműködve került megszervezésre, hogy bemutassa Korea páratlan hagyományos kézműves örökségét. A tradicionális koreai mesterségekkel foglalkozó 24 művész Szöul városának 23 szellemi kincsét szemlélteti, bútorokon, ékszereken, festményeken és különböző használati tárgyakon keresztül.
Erdélyt bemutató irodalmi naptárakból nyílt kiállítás a veszprémi polgármesteri hivatalban hétfőn. A megnyitón Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes azt hangsúlyozta, hogy Erdély a magyar kultúra speciális otthona. A közigazgatási és igazságügyi miniszter azt mondta: Erdély jól mutatja fel a változó hatalmi viszonyok között is a nemzetiségek, etnikai csoportok békés, boldog együttélését, amely a kölcsönös együttműködés révén gyarapítja ennek a régiónak a gazdagságát.
Makovecz Imre (1935-2011) Kossuth-díjas építész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) örökös tiszteletbeli elnöke életművéből nyílik válogatott kiállítás vasárnap a felújított Pesti Vigadóban. A szeptember 21-ig látogatható Makovecz – …összekötni az eget és a földet című tárlat válogatást ad Makovecz Imre legfontosabb munkáiból, írásaiból, terveiből és házaiból, mivel az életmű feldolgozása, rendszerezése még folyik – hangsúlyozta Csernyus Lőrinc építész, a Makovecz Imre Alapítvány kuratóriumi tagja az MTI-nek. Mint mondta, a kiállítás címe idézet Makovecz Imrétől, aki azt írta, hogy az építész igazi feladata az eget és a földet összekötni.
Hatalmas stilizált trezorajtón léphet be a közönség a Déri György népművészeti gyűjteményének válogatott kincseit bemutató kiállításra a debreceni Déri Múzeumban: a szokatlan látványelemekben, különleges installációkban gazdag, Ethno-Trezor című tárlatot március 15-től tekinthetik meg az érdeklődők – közölte a múzeum igazgatója a kiállítás csütörtöki sajtóbejárásán. Angi János emlékezetett arra, hogy a múzeum névadójának, Déri Frigyesnek a testvére által Debrecennek 1937-ben felajánlott gyűjteményt hetven évvel ezelőtt láthatta utoljára a közönség, azóta a múzeum raktáraiban pihentek az értékes darabok.
Több helyszínen nyílik az ókori Egyiptomot bemutató tárlat a következő hónapokban Szegeden, az előkészületek egyik első mozzanataként egyiptomi sírkamrát idéző kiállítóteret alakítanak ki a Kass Galériában.Fogas Ottó múzeumigazgató keddi sajtótájékoztatóján elmondta, már lassan két éve folynak a három helyszínen megnyíló kiállítás előkészületei, melyre több mint háromszáz tárgy érkezik a Szépművészeti Múzeumból, a bécsi Kunsthistorisches Museumból, a heidelbergi egyiptomi gyűjteményből, Debrecenből és a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumból.
Debrecen városát bemutató kiállítás nyílt kedden az Európai Parlament brüsszeli épületében. A kiállítást Gál Kinga fideszes EP-képviselő nyitotta meg, valamint felszólalt a város polgármestere, Kósa Lajos is. A tárlat mintegy 20 tablóján több mint száz fotón keresztül ismerkedhetnek meg Magyarország második legnépesebb városával az érdeklődök. A megnyitón, amelyen több magyar és külhoni magyar EP-képviselő is részt vett, Gál Kinga elmondta: a kiállítás célja Debrecen megismertetése, hogy a „kálvinista Róma” felkerüljön Európa térképére.