Új lemezével és nemrég kiadott koncertalbumával tér vissza Budapestre a Royal Hunt. Az amerikai D.C. Cooper által vezetett dán progresszív rockzenekar tizenharmadik, Devil’s Dozen című stúdióalbuma tavaly nyár végén jelent meg, és a dalokat április 3-án mi is meghallgathatjuk majd élőben, az A38 Hajó színpadán. Vendégzenekarként játszik Vicky Sunday és a Rocksystem.

Royal_Hunt_560
Tavaly augusztusban jelent meg a Royal Hunt új, Devils’s Dozen című lemeze a Frontiers Music gondozásában. Az 1989 óta működő zenekar alapító tagjai közül a dalszerző és billentyűs, André Andersen mai napig része a csapatnak, és az ő tagsága biztosítja azt az állandóságot, amely a friss lemezt is könnyen felismerhetővé teszi: a klasszikus rockzene alapvető értékei és hangsémái találkoznak a progresszív rock korszerűbb elemeivel.

André így nyilatkozott: „Nagyon örülünk, hogy bemutathatjuk új, tizenharmadik stúdiólemezünket. Miközben természetesen hűek maradtunk a Royal Hunt hagyományos zenei értékeihez, ez a lemez meglehetősen változatosra sikerült: a May You Never (Walk Alone) felpörgetett, duplázós tempójától a Heart On A Platter bluesos lépegetésén át az Until The Day balladaszerű építkezéséig számos különböző sebességű és hangulatú dalt találunk. Ahogy eddig, most is ügyeltünk a részletekre, a felvétel és a gyártás alatt is, így biztos vagyok benne, hogy minden dallamos és szimfonikus rockzene rajongó elégedett lesz az új alkotásunkkal.” Az Until The Day-t itt hallgathatjuk meg: https://youtu.be/LYfeoH9MGyI

Fantáziadús hangszerelés, összetett kompozíciók, átható vokálok és kórusok, és még néhány klasszikus zenész is bekapcsolódott a felvételekbe, melyeknek eredményeképpen egy gondosan válogatott és kivitelezett dalokból álló új lemez született meg, ezúttal is a 2011-ben visszatért amerikai énekes, D.C. Cooper közreműködésével. Rajta és Andersonon kívül Andreas Passmark basszusgitáros, Jonas Larsen gitáros és egy új dobos, Habo Johansson tagja a zenekarnak.

Idén márciusban a Royal Hunt újabb kiadvánnyal jelentkezik: Cargo néven egy duplalemezes koncertalbumot adnak ki, amelyhez hasonlót immár 10 éve nem tettek közzé. A dalok között számos újat is hallhatunk, de megtalálható rajta a teljes Paradox album is, melyet utoljára 20 éve vettek fel élőben. A Half Past Loneliness-t itt nézhetjük meg: https://youtu.be/WS39rJaS1P4

Az április 3-ai budapesti koncerten vendégként szerepel a hazai Rocksystem is, mely 2012-ben, hobbizenekarként alakult, ám a közös ízlésvilág, a barátság és a rockzene szeretete végül együtt tartotta a tagságot, és ma már számos saját dallal rendelkeznek, melyekre építve 2015 májusában adták ki Én a zene vagyok című első lemezüket. Szövegeikben az élet apró örömeiről, a valódi mindennapokról, a mai embereket körülvevő, őket foglalkoztató világról igyekeznek – olykor ironikus hangnemben – plasztikus képet adni.

Szintén játszik az este folyamán Vicky Sunday és zenekara, akiknek tavaly jelent meg The Best Album Ever című lemezük. A számokban a funky lüktetéstől a skót népi dallamokon, jazz zongorán és country hegedűn keresztül sok minden helyet kap, mindez intenzív, metál hangzásba ültetve. A zene mégis egy egységes képet alkot, amit Vicky hangja és személyisége tart össze. A lemezre kilenc saját dal mellett felkerült az REM Losing My Religion című dalának átértelmezése, melyet itt hallgathatunk meg: https://youtu.be/glPXiyYBYDE

a Livesound bemutatja:
2016. április 3., vasárnap 19 óra
Budapest, A38 Hajó
Royal Hunt, Vicky Sunday, Rocksystem koncertek
Belépő: 5900 Ft
Jegyek kaphatók országszerte az ismert jegyirodákban, a CD Pince, Hammer Zenebarlang és Headbanger üzletekben, a Ticketportal és a TEX hálózatában, valamint a a www.a38.hu weboldalon

Kapcsolódó weboldalak:
http://livesound.hu/
http://royalhunt.com/
http://www.rocksystem.hu/
http://vickysunday.com/

https://www.facebook.com/LiveSoundProd/
https://www.facebook.com/events/469451433239964/