1953-ban mutatták be a Római vakáció című amerikai-olasz filmet, William Wyler rendezésében, Audrey Hepburn és Gregory Peck főszereplésével. Hatvan évvel a mozi után ezúttal színpadon látható a közismert szerelmi történet: a színházi változatot az Orlai Produkciós Iroda mutatta be a Szentendrei Teátrummal közösen a szentendrei városháza udvarán idén nyáron. 2013. október 29-én a darab beköltözik a Belvárosi Színházba.

római vakációA romantikus történet egy hercegnő római kalandjait meséli el. Anna protokolleseményre érkezik az olasz fővárosba, ahol belefárad a sok teendőbe. Az orvos nyugtatót ad neki, ám a hercegnő nem piheni ki a fáradalmakat, hanem az első adandó alkalommal megszökik és beleveti magát a római forgatagba. Egy amerikai újságíró veszi oltalmába a lányt, noha a férfinek fogalma sincs, ki ő. Csak másnap tudja meg, ki töltötte nála az éjszakát. Az újságíró exkluzív sztorit ígér főnökének, és az inkognitóban várostúrázó hercegnőnek megmutatja egész Rómát. Az első filmes főszerepét játszó Audrey Hepburn alakításáért elnyerte az Oscar-, a Golden Globe-, a BAFTA-díjat és a New York-i filmkritikusok elismerését, a forgatókönyv az Oscar-díj mellett a Writers Guild of America díját is megkapta. A teljes egészében Rómában forgatott film világsiker lett. Ebből készített színpadi adaptációt Paul Blake, aki közismert Cole Porter-slágerekkel dúsította az alapművet.

A darab magyarországi ősbemutatóját Pelsőczy Réka rendezte, a hercegnő szerepében Tenki Réka látható, az amerikai újságírót Fekete Ernő alakítja. A további szerepeket Hernádi Judit, Cseh Judit, Szikszai Rémusz, Márton András és Nagy Dániel Viktor alakítják. A premier 2013 nyarán volt a Szentendrei Teátrumban, és október 29-én az őszi bemutatóra kerül sor a Belvárosi Színházban.

 

Az októberi és novemberi előadások időpontjai:

Október 29-30; November 2., 10.,18., 30.