Az 1977-es Kisstadion-beli koncertet az Omega-fanok a formáció legkiválóbb fellépéseként tartják számon. A kivételes esemény hangfelvétele tavasszal dupla CD-n került újra kiadásra, ezúttal pedig még exkluzívabb formátumban került forgalomba sokak kedvence a GrundRecords gondozásában.

 

„Hol a koncertre tízezren várnak”

1977-ben elképesztő formában volt az Omega. Nem csoda, hogy a legendás zenekarnak akkoriban nemcsak Magyarországon volt elképesztő népes rajongótábora – ebben az időben a keleti blokk országai mellett még Nyugat-Németország is telis-tele volt lelkes Omega-hallgató fiatalokkal. Hihetetlen, de a formáció munkássága még arra is inspirálta őket, hogy elkezdjenek magyarul tanulni! Ehhez mérten nem meglepő, hogy a banda fellépései mindig eseményszámba mentek – különösen azok, amikkel rendszerint a nyári ORI-turnét zárták a Kisstadionban.

Így történt ez 1977. augusztus 19-én is. Kóbor Jánosék zseniális koncertet adtak a Kisstadionban: kifogástalan volt mind az időzítés, a hangulat és a látvány is. E tényezők együttállásának köszönhetően az esemény résztvevői a mai napig az Omega legjobb koncertjeként tartják számon. Ezt a napot óriási felhajtás övezte, a helyszín környékét megtöltötték a zenekar koncertjére érkezők és szép számmal voltak olyanok, akik már kora reggeltől a környéken várakoztak. Ma már kevésbé tűnik megdöbbentőnek, de erre a jeles zenei rendezvényre rengetegen érkeztek külföldről is, pedig ebben az időben a határok körülményes átjárhatósága miatt ez egyáltalán nem volt szokványos jelenség.

„Tízezer szív együtt dobol”

Az 1977-es fellépésről felvétel is készült, azonban a szóban forgó hanganyagot a rádió egészen a ’90-es évek elejéig egyáltalán nem tűzte műsorra, és utána is csak pár alkalommal adták le ezt a magyar rocktörténeti mérföldkőnek simán betudható momentumot. A rajongóknak egészen 1995-ig kellett várniuk azzal, hogy újra átélhessék ezt a nem mindennapi élményt – ugyanis ebben az évben adták ki az Omega összes koncertfelvétele 1. című 3 CD-s boxot. Azonban ekkor is csak kevesek számára adatott meg ez a lehetőség, hiszen a kiadvány igencsak korlátozott, ötszáz darabos példányszámban jelent meg.

Az MTVA-val történő hosszas egyeztetést követően legközelebb a GrundRecords adhatta ki a koncertfelvételt teljes terjedelmében 2023 tavaszán, az Omega-életműsorozat keretén belül. A dupla CD fogadtatása annyira pozitív volt, hogy úgy döntöttek ennek a kiadványnak érdemes megadni a megfelelő tiszteletet egy hanglemez formátummal. Ezt a tervet sikerült a megjelenésig titokban tartani, amit kiadó így foglalt össze:

„Erről tényleg szinte senki nem tudott. Remek példa, hogy Molnár Gyuri, az Omega gitárosa is csak szerdán este értesült a lemez létezéséről, amikor kézhez kapta. Mást várt, úgyhogy teljesen lepadlózott, hiszen ő még bőven a bakelitgeneráció tagja. Nekik a vinyl jelenti A hanghordozót.”

Annak érdekében, hogy a lehető legjobb minőségben élvezhesse a nagyérdemű minden idők legjobb Omega koncertjét, Rozgonyi Péter hangmérnök végzett utómunkát a felvételeken. És ha már a minőségnél tartunk… muszáj kitérni a lemez fizikai megjelenésre, ami ugyanannyira páratlan és kifogástalan, mint a tartalom! A kinyitható borítós, kék színű dupla lemez tokja bársonyos tapintású matt fóliával van bevonva és csillogó Omega-jel díszíti. Belül soha nem publikált képek kaptak helyet, amiket rajongók készítettek saját kezűleg a koncerten. Sokak örömére a lemez egyébként nem korlátozott darabszámmal került forgalomba, folyamatosan a boltok és webshopok polcain fogják tartani.