Az elektronikus dallamokat és feszes ütemeket ötvöző synthwave zene két markáns képviselője szerepel a Dürer Kertben január 25-én. A svéd Priest a 2018-as, mátrai Fekete Zaj Fesztiválon bemutatott szuper hangulatú koncertre dupláz most rá, előttük pedig a szcéna hazai, és immár világhírű képviselője, Lazerpunk is színpadra áll.

priest_560
Időről időre belefuthatunk olyan együttesekbe az interneten, amelyek annyira komolyan veszik az általuk előadott zene szellemiségét és koncepcióját, hogy a zenészek is teljesen azonosulnak azzal, és nem fedik fel saját személyazonosságukat sem. Ezek közé tartozik a 2008-ban indult metal zenekar, a Ghost is, amelynek két „névtelen” egykori tagja szerepel a szintén rejtélyes, Priest nevű trió alapítói között.

A hasonlóságok azonban itt véget is érnek a két svéd csapat között, hiszen okkult tematikájú heavy metal helyett a Priest a ’80-as évek goth, new wave és analóg szintetizátoros zenéinek nyomdokain halad, könnyed, szinte már édes elektronikus hallgatnivalót kínálva, amit csak a feszes és szigorú ütemek rántanak ki az andalgásból.

A 2015-ös alakulás után két évvel érkezett a debütáló, New Flesh című nagylemez, amit hallgatva egyfajta „vissza a jövőbe” érzésünk támadhat, ugyanis a csapat remekül idézi meg a régi synthpop zenék hangulatát. Gépies hangok, szivárványszínű szintifutamok és futurisztikus dallamok követik egymást, amik a frontember magával húzó énekhangjával hoznak létre emlékezetes megszólalást. A Priest zenei küldetése amúgy elmondásuk szerint nem más, mint hogy elvezessék az embert az evolúció általuk meglátott következő állomásához: az egyesüléshez a gépekkel. Ez inspirálta a Call My Name című legutóbbi videót is: https://youtu.be/pacL6n_1a8g

A hármas nemrég már járt Magyarországon: tavaly augusztusban a mátrai Fekete Zaj Fesztiválon próbálták ki a kémiát a magyar közönséggel, és nagyszerűen működött a svédek bizarr tánczenéje. Élőben általában még nagyobb hatást érnek el, hiszen miközben ringat minket a retro synthwave zene, a színpadon mégiscsak két pestisdoktornak öltözött, öltönyös zenész játszik decensen a hangszeren, miközben a frontember előttük egy szegecsekkel kivárt zsákkal a fején táncol és énekel… meg lehet őket jegyezni.

A tavaly nyári élményt most január 25-én tehát klubkörnyezetben, a Dürer Kert középtermében ismételhetjük meg. A svédek előtt természetesen az egyre karakteresebb hazai synthwave szcéna legfontosabb képviselője, a pár év alatt világszerte ismertté váló Lazerpunk is szerepel, aki többek között tavalyi, nem csak a címében komor lemezéről, a Death & Glory-ról is hoz majd trackeket. Ő is ott volt a Zajon, fellépése egy részletét itt nézhetjük meg: https://www.facebook.com/Lazerpunk/videos/228178147872565/

a Fekete Zaj és a New Beat bemutatja:
2019. január 25., péntek 20 óra
Budapest, Dürer Kert (Room 041)
Priest, Lazerpunk
Belépő: 4500 Ft
Jegyek kaphatók online a https://tixa.hu/priest_durerkert oldalon, a CD Pince és Wave üzletekben, valamint Dürer Kertben.

Kapcsolódó weboldalak:
https://www.facebook.com/priestofficial/
https://lazerpunk.bandcamp.com/
https://www.facebook.com/events/256580771705338/