Különleges, közel-keleti és kelet-európai ízekkel gazdagított rock és metal koncerteket hallgathatunk március 11-én a Dürer Kertben, ahol az új lemezét bemutató Orphaned Land mellett a Kjetil Nordhus-szal színpadra álló Subterranean Masquerade, továbbá az olasz Lunarsea és a romániai Dirty Shirt is játszik majd.

Orphaned-Land-Featured_560
Január 26-án jelent meg az Orphaned Land Unsung Prophets and Dead Messiahs című friss lemeze a Century Media kiadónál, öt évvel az előző album után. A hangmérnöki feladatokat ezúttal Jens Bogren látta el, a zenekar pedig minden korábbinál nagyobb elszántsággal készítette a felvételeket. A lemezen vendégként játszik a Genesis egykori gitárosa, Steve Hackett, valamint Hansi Kürsch (Blind Guardian) és Tomas Lindberg (At The Gates) énekesek is szerepelnek. A borítót a francia grafikus, Valnoir tervezte, akinek munkáit láthattuk már az Amorphis, az Alcest és az As I Lay Dying kiadványain is.

Kobi Farhi, az énekes nemrég így nyilatkozott a lemezről: “Ez egy dühös protest album, aminek kiindulópontja az ókori görög filozófus, Platón úgynevezett barlanghasonlata (https://hu.wikipedia.org/wiki/Barlanghasonlat). A hasonlat egy emberi viselkedést mutat be, amit Platón azután írt le, hogy a görögök megölték a nyugati filozófia megalapítóját, Szókratészt – Platón nem tudta megérteni, hogy hogy tehettek ilyet egy olyan személlyel, aki ekkora tudással és bölcsességgel rendelkezett. A hasonlatban úgy mutatják be az embereket, mint akik egész életükben egy sötét barlangban élnek, és a világról alkotott képüket csak azok az árnyak alkotják, amiket a tárgyak vetnek a barlang falára. Mivel soha életükben nem látnak mást a világból, és nem hagyják el a barlangot, egy idő után már nem tudják, és nem is akarják elképzelni azt, hogy az igazi világ másmilyen is lehet, sőt: másokat sem hagynak kilépni ebből a sötét börtönből, és megölik azt, aki megpróbál távozni.”

„Ezt a hasonlatot vetítettük rá a mai világra – folytatta Kobi. – Minden alkalommal, amikor valaki egy forradalmi elképzeléssel megpróbálja kihúzni az emberiséget a sötétségből, az elpusztítja ezt a személyt. Legyen szó Mahátma Gandhiról, Martin Luther Kingről vagy Che Guevaráról, számos forradalmár vesztette így életét. Platón évezredekkel ezelőtt írta meg ezt a hasonlatot, de a mai napig, egyfajta próféciaként működik. A forradalmian új ötletekkel előálló emberek halálukkal egyfajta halott messiássá válnak, ahogy az a lemez címében szerepel. Ez egyfajta tükör az emberiség számára, ami megmutatja, hogy bár mindig a politikusokat és a vallásokat hibáztatjuk, valójában az emberek azok, akik nem változnak. Az emberek azok, akik szeretnének továbbra is a sötétségben maradni. A lemezünkkel ez ellen tiltakozunk.”

A Like Oprheus című dalhoz videóklip is készült, amiben Kobi elmondása szerint a Közel-Keleten élő metal rajongók mindennapjait mutatják be, Platón hasonlatára felfűzve: bár a hétköznapokban a saját, zsidó és arab kultúrájuk és vallásuk teremtette barlangban kell élniük, a heavy metal világában fel tudják fedni valódi énjüket, ami egyáltalán nem különbözik annyira egymástól. Erre azonban sosem jönnek rá, ha nem találkoznak egymással például egy koncerten. A videó itt látható:

A tavaszi turnén az Orphaned Land mellett láthatjuk még az olasz Lunarsea zenekart, mely 2003 óta működik. A death metal együttes egy korábbi progresszív metal projekt tagjaiból állt össze, és ez a hatás máig érződik komplex zenéjükön. Legutóbbi, Hundred Light Years című lemezük 2013-ban jelent meg.

Szintén a turnéval érkezik az izraeli Subterranean Masquerade, mely 1997-ben állt össze azzal a céllal, hogy progresszív rock és doom metal elemeket ötvözzenek a ‘70-es évek pszichedelikus hangulataival, valamint közel-keleti motívumokkal. A jelenlegi felállásban a Green Carnationből ismert Kjetil Nordhus az énekes, a dobok mögött pedig az Orphaned Land ütőse, Matan Shmuely ül.  Vagabond című friss lemezük tavaly ősszel jelent meg, melyről a Nomad című dalt itt hallgathatjuk meg: https://youtu.be/lQPjbZaATuk

A zenekarok március 11-én érkeznek Budapestre, ahol a Dürer Kertben játszanak. Az estét az egyik legsikeresebb romániai rockbanda, a Dirty Shirt nyitja. A Máramarosból származó csapat 1995 óta működik, 2014-ben pedig másodikak lettek a Wacken Metal Battle döntőjében. A kelet-európai népzenékből ihletet merítő folkcore brigád legutóbbi lemeze a Dirtylicious, mely 2015-ben jelent meg. Jelenleg egy élőfelvételes lemezen dolgoznak, amit az Ansamblul Transilvania népi együttessel közösen előadott koncerteken rögzítenek – itt láthatunk egy ízelítőt: https://youtu.be/9SJZULTFyZI

a Concerto Music bemutatja:
2018. március 11., vasárnap 18 óra
Budapest, Dürer Kert
Orphaned Land, Lunarsea, Subterranean Masquerade, Dirt Shirt koncertek
Belépő: early bird jegyek 1900 Ft, normál elővételes jegyek 2900 Ft
Jegyek kaphatók a Ticketportal hálózatában, a CD Pince, Headbanger üzletekben, valamint a Dürer Kertben, a www.concerto.hu és a www.tixa.hu weboldalakon.