Ahogy számos turné a közelmúltban, a Jethro Tull Prog Years körútja is halasztást szenvedett, azonban most már biztosnak tűnik: idén november 12-én pótolják a koncertet a Kongresszusi Központban. A fellépésre repülővel érkezik Ian Anderson és zenekara, így a budapesti fellépés kevésbé függ más országok járványhelyzetétől.

A koncert tervezett programja nem változott: nagyban épül a zenekar „proglemezeire”, és az azokon található slágerekre. A katalógusból elsősorban a Stand Up, a Benefit, az Aqualung, a Thick As A Brick és a Passion Play albumok kerülnek majd elő, illetve akár a 2012-es lemez, a Thick As A Brick 2 néhány dala is elhangozhat. Az 1971-es Aqualung címadó dalához egyébként nemrég egy új videóklip is megjelent: az elgondolkoztató animációt egy iráni születésű, tehetséges fiatal rendező, Sam Chengini készítette.

A Jethro Tull a koncertek mellett lemezfelvételre is készül: The Zealot Gene néven ad ki új nagylemezt jövőre, az InsideOutMusic/Sony Music gondozásában. Anderson így kommentálta az új lemez hírét: „54 zeneiparban eltöltött év után nagy örömmel jelentem be, hogy a Jethro Tull most egy olyan kiadóhoz szerződik, amely sokban emlékeztet engem az egykori Chrysalis kiadóra – mindkét esetben egy függetlenként induló szerveződésről van szó, ahol a rockzenét szerető szakemberek dolgoznak igazi szenvedéllyel és kreativitással. Izgatottan várjuk a közös munka eredményeként elkészülő új kiadványokat.”

Az InsideOutMusic menedzsere, Thomas Waber így nyilatkozott: „Hihetetlen megtiszteltetés számunkra a Jethro Tull csatlakozása. Nagy örömmel dolgozunk együtt e műfajteremtő zenekarral az új nagylemezen, és biztosak vagyunk abban, hogy a rajongótábor is legalább olyan lelkes, mint amilyenek mi vagyunk.„

Az eddig megjelent 30 lemezéből több mint 50 millió példányt eladó Jethro Tull minden idők egyik legsikeresebb rockzenekara, máig ható klasszikus dalokkal. Soron következő budapesti koncertjükön Ian Andersont David Goodier basszusgitáros, John O’Hara billentyűs, Joe Parrish gitáros és Scott Hammond dobos kíséri el, hogy egy kétrészes, majd’ kétórás, videós vetítésekkel kísért műsort adjanak elő. Az ülőhelyes koncertet az aktuális hazai járványügyi rendelkezések alapján korlátozások nélkül lehet látogatni.

a Livesounds bemutatja: Jethro Tull – The Prog Years
2021. november 12., péntek 19:30
Budapest Kongresszusi Központ
Jethro Tull koncert
Belépő: 11.900-20.900 Ft
Jegyek kaphatók a Ticketportal és az Eventim hálózatában

Kapcsolódó weboldalak:
http://livesound.hu/
http://jethrotull.com/

https://www.facebook.com/LiveSoundProd/
https://www.facebook.com/events/197101828263799/