A brit Placebo idén ünnepli első lemezük megjelenésének 20. évfordulóját. Ebből az alkalomból egy válogatás lemezt, valamint egy vadonatúj EP-t is megjelentetnek, és mind a két anyag egyszerre, október 7-én kerül majd a boltokba.

placebo_cd

A válogatást A Place For Us To Dream címre keresztelték, és a banda lenyűgöző karrierjének legfontosabb dalait tartalmazza majd, többek között a Bruise Pristine, Come Home, Teenage Angst, Nancy Boy, Every You Every Me, Pure Morning, The Bitter End, Meds, For What It’s Worth vagy a Too Many Friends is megtalálható lesz az albumon.

Az új EP a Life’s What You Make It címet viseli és 8 dalt tartalmaz majd, amelyeket az az Adam Noble felügyelete mellett rögzítettek, aki a Red Hot Chili Peppers mellett a U2-val, a Muse-zal és Robbie Williams-szel is dolgozott már együtt.

Jesus’ Son címmel pedig augusztus 19-én jelent meg vadonatúj kislemezük, amely természetesen digitális formában már elérhető az egész világon.

A Placebo története 1996-ban indult, amikor debütáló albumukkal berobbantak az angol zenei életbe az aktuális britpop ellentéteként, bandák tucatjait ösztönözve arra, hogy merjenek eltérni a fősodortól és végigvinni a saját stílusukat. Azóta csak Angliában több mint 12 millió albumot adtak el, az egész világon ismertté vált a nevük, több mint 30 országban értek el platina státuszt lemezeikkel, és tucatnyi nemzetközi díjat zsebeltek be, többek között az MTV Awardot, mint a Legjobb Alternatív Banda.

Október közepén indul jubileumi turnéjuk Dániában, nálunk november 11-én lesznek láthatóak a Budapest Aréna színpadán. Jegyek még kaphatók a LiveNation oldalán keresztül és a Ticketpro országos hálózatában.