A modern technikának köszönhetően ma már nem elvárás, hogy egy zenével foglalkozó előadó értsen valamilyen hangszerhez. A Nomad azonban a nevében rejlő ősi erőt, a földközeliséget úgy is megjeleníti, hogy akár akusztikusan is utazásra hívják a közönségüket. Szerencsére meglehetősen gyakran, hiszen míg beszámolónk egy januári koncertről készült, február 4-én újra el lehet csípni Juhász Marci és Cicó kettősét.

nomad_al_03_560
Ha valami ostoba közhellyel lenne kötelező indítani Juhász Marci és Jánosi Cicó Szabolcs gödöllői koncertjének ismertetőjét, azt mondhatnám, megint nomádokkal vándoroltam, vagy éppen a kettő az egyben fordulatot, hiszen az akusztikus buli mintegy felét a tehetséges, feltörekvő zenekar, a Nomad nótai adták. A helyszín formabontó módon egy kávézó volt, de aki ott volt a Tűztoronyban, erre jött, sőt a viszonylag korai kezdés és a konszolidált környezet miatt sokan a kisgyereküket is hozták. Legalább a kereskedelmi rádiók és kommersz zenecsatornák aljakultúrája helyett volt ilyen élményük is…
Juhász Marci már a beállás alatt elnyomott A felszarvazottak balladája Deák Bill-nóta részletével előrevetítette, mi vár ránk az este. Egy szál gitárral, szájharmonikával és elemi erejű énekkel nyomta a blues témákat. Hogy aztán A csitári hegyek alatt népdalénekesi múltját idézze meg. A feldolgozások sorában jött aztán a Quimby, hogy egy alternatívan népszerű választás is legyen. Marci hangja azonban mindenhol „juhászmarcis” maradt, itt is megőrizte egyéniségét, a feldolgozás ténye ellenére. Hogy került ide Cserháti Zsuzsa? A boldogság gyere haza című klasszikus melankolikus hangulata szoros párhuzamba állítható a Nomad járta úttal, stílustól függetlenül. Nem volt szükség dübörgő rockzenekarra, hogy a Tankcsapda megszólaljon, és itt nemcsak az Egyszerű dalra gondolok, hanem a pár számmal később a sokkal ütősebb A legjobb méreg interpretációjára.

nomad_al_04_560

A kvázi szólóprodukció után itt kapcsolódott be Cicó. Ha ő az elmúlt negyedszázadban semmi újat nem tett volna le az asztalra, a régi Bedlam hatása miatt akkor is felejthetetlen lenne személye a hazai metal történetében. Ami viszont az elmúlt években jellemezte, mégpedig az, hogy kissé elvont, rétegzene jellegű irányból sikeresen elmozdult egyfajta minőségi, totális rockzene felé, fontos fejlődésről tanúskodik. Az első nótát, a 35-öt viccesen a YouTube-os Nomad-tévé szövegével vezették fel. Majd jöttek sorban a Nomad-klasszikusok, A Tenger meséinél már a közönség is becsatlakozott, fergeteges hangulatot alakítva ki a szűk térben. A Mammonország ritmusszekció nélkül is totális zúzásba torkollott, majd a Fájdalom G érzelmi sokkjával zárták a második felvonást.

nomad_al_01_560

A harmadik blokkban megint Marci volt a főszereplő. Ez viccesen kiforgatott népdaloktól kezdve Kis Grofó-féle ízlésficamon át újraértelmezett Beatrice-ig terjedt, hogy nemcsak megénekelve, de valójában is lehúzzon egy dupla viszkit, persze jéggel. Tehetsége miatt még ezek is élvezhetőek voltak, a jó hangulatról pedig garantáltan gondoskodtak.
A záró szettnél újra jött Cicó, és újra a Nomad-nóták. A hangulat nem hagyott alább, sőt Marci a Hotel Polimer alatt táncra perdült a kávézó asztalai közt. A Sajnálom kapcsán ismét le kell írni a melléfogást, amivel elutasították A Dalban való megjelenést. Helyette jön majd valami tucat szerzemény… Az Igazak álma ezúttal is igaz volt, mint minden Nomad szám életérzése. A koncert spontaneitását jól szemléltette, hogy a Kimondhatatlan kezdetét némi baráti vita előzte meg a két zenésztárs között, a sorrendet, vagy tán az akkordmeneteket tekintve. Kedvencemnek, az Ajtó a Mennybe című tételnek itt is, akusztikusan is el kellett hangoznia. Majd az Engedd, hogy mégegyszerrel zártak, elemi erővel, a közönség heves visszhangjával.

nomad_al_02_560
Juhász Marci február 4-én tartja a születésnapi akusztikus koncertjét a Gozsdu Manó Klubban. Az este vendége Cicó lesz.
Az esemény Facebook linkje: https://www.facebook.com/events/840923082696589/

Beszámoló: Rezsabek Nándor
Fotók: Polgár Mariann