A Nevermore 15 éves Dead Heart, In A Dead World albumának dalaival, valamint a legnagyobb Sanctuary és Nevermore klasszikusokkal lép fel Budapesten szeptember 15-én Warrel Dane. A saját zenekara élén érkező énekest a Dürer Kertben láthatjuk majd.

warrel_dane_560
Warrel Dane zenészi pályafutása több mint három évtizede kezdődött az amerikai Seattle-ben, méghozzá éppen azzal a zenekarral, amelynek ma is tagja. Az igazi áttörést azonban nem a Sanctuary élén érte el, hanem azzal a Nevermore-ral, melynek teljes fennállása alatt, 1992-től 2011-ig volt a frontembere.

Warrel született bariton, bár először inkább a magas szólamaival vált ismertté a Serpent’s Knight néven indult Sanctuary első két lemezén. A későbbiekben drámai hatású, mélyebb hangja is ismertté vált – öt évig tanult operaénekesnek, így nagyon széles terjedelemben képes énekelni. Hatásai között a Judas Priest, az Iron Maiden és a Black Sabbath mellett megemlíti a Simon & Garfunkelt, a Beatles-t és a Doors-t, illetve ezek énekeseit is.

A részben egykori Sanctuary tagokkal indított Nevermore első sikereit a ’90-es évek közepén kiadott Nevermore, In Memory és The Politics of Ecstasy lemezekkel aratta. Az 1999-es Dreaming Neon Black album mind dalszövegeivel, mind hangulatával emlékezetesnek bizonyult: a lassú, dallamos, agresszív és progresszív elemeket egyaránt tartalmazó lemezt részben Warrel személyes, megrázó élményei inspirálták, amelyeket régi barátnője eltűnése után élt át. Ezekben az években a Nevermore már a legnagyobb metal csapatok, így a Mercyful Fate, az Arch Enemy, az Iced Earth és az Opeth oldalán turnézott, a 2000-es Dead Heart, In A Dead World lemez után pedig az In Flames és a Shadows Fall társaságában koncerteztek.

Warrel első szólólemezét 2008-ban rögzítette, Praises to the War címen, egy időben a gitáros Jeff Loomis-szal, aki szintén saját lemezt készített ekkor. A Nevermore pályafutása végül 2011-ben ért el eddigi végállomásához, amikor a tagok saját útjukra léptek – ez pedig Dane esetében a 2010-ben újraélesztett Sanctuary előtérbe kerülését hozta. A zenekar 2014-ben adta ki harmadik, The Year the Sun Died című lemezét, melyet követően Európában és Amerikában is turnéztak – Budapesten tavaly márciusban jártak. Ezen az albumon hallható az Exitium című dal: https://youtu.be/tI07kqOoLLA

A most szeptemberi koncert azonban más műsort, és különleges élményt kínál, hiszen Warrel Dane ezúttal saját zenekarral érkezik: Fabio Carito basszusgitáros, Johnny Moraes és Thiago Oliveira gitárosok, valamint Marcus Dotta