A nagyközönség a 2014-es DAL című televíziós versenyben ismerhette meg a soproni illetőségű Muzikfabrik produkciót, amikor is a This Is My Life című dal akusztikus verziójával közönségdíjas lett. Most azonban új fejezet kezdődött a név mögött tevékenykedő, DJ-ként is jól ismert producer, Sövegjártó Laca életében: az elmúlt 10 év kislemez- és remix-megjelenéseit megkoronázandó Restart címmel egy 13 számos nagylemezzel rukkolt elő.

muzikfabrik_lp
A CD igazi sztárcsapatot vonultat fel, hiszen a lehető legszélesebb spektrumon olyan közreműködőknek jutott rajta hely, mint a ’90-es évek rave-korszakának egyik legnagyobb nemzetközi csillaga, a későbbi Stereo MC’s vokalista Rachel Wallace, vagy az ország egyik legelismertebb jazz zongoristája, Varga Gábor. De közreműködik az anyagon az itthon a Random Trip és Karányi produkcióiban is éneklő Big John Whitfield, a Draft énekesnőjeként befutott Földváry Dóri, illetve a honi underground rap szintér egyik jól ismert alakja, GeriSkillz is. Rajtuk kívül két, Lacával már korábban is együtt dolgozó énekesnő, a szlovákiai Miki Ozuka, és a DAL című műsorban a Muzikfabrik zenekari formációt háttérénekesnőként segítő Vida Veres Imola is újra feltűnik egy-egy számban.

A Restart címmel megjelenő első Muzikfabrik album a dalverseny óta egyszemélyes projektként működő producer elmúlt életszakaszát mutatja be: a DAL utáni hirtelen ismertségtől kezdve, az azzal járó személyes konfliktusokon, tagcseréken át a felismerésekig és az újrakezdésig. A Muzikfabrik debütáló nagylemezén immár kompromisszumok nélkül, saját világának teret adva hozta létre azt a zenei anyagot, amit mindig is szeretett volna. A stílusosan eklektikus lemezen a jazztől, a downtempón át a súlyosabb, filteres-elektrós vonalon át sok minden megtalálható, de a védjegy végig megmaradt: a lehető legtöbb analóg hangzás vegyítése a digitális korszakban megszokott virtuális szintikkel. Sőt, egy kicsit tovább lépve, és felskiccelve egy grandiózusabb tervet, majdnem mindegyik szám tartalmaz szimfonikus részleteket is…

muzikfabrik_sopron

„Amikor két éve elkezdtem a lemezen dolgozni, célom az volt, hogy kitörjek egy olyan skatulyából, amit a DJ múlt, és a tévés-s szereplés akasztott a brandre. Szerettem volna egy olyan anyagot lerakni az asztalra, amivel egy szélesebb közönséget is el lehet esetleg érni, és mégis megmutatja, hogy sokkal árnyaltabb zenei ízlés van a produkció mögött, hisz’ jómagam is rengeteg stílusban alkottam már az elmúlt 15 évben a raptől a klasszikus zenén át a technóig. Szerencsére olyan csapatot sikerült a stúdióban is magam mellé gyűjteni, akikkel teljes mértékben közösek voltak az elképzelések, így bár két év soknak tűnik, meglepően gyorsan ment a munka. Az idő nagy részét a hazai vokalisták felkutatása, illetve annak a kudarca vittel el… Nem véletlen, hogy csak Dóri és Imola szerepel magyar énekesként a lemezen. Az albumot a már meglévő zenekari formáció sikerein felbuzdulva próbáltuk úgy meghangszerelni, hogy élőben is előadható legyen, sőt, kifejezetten szeretnénk egy komolyabb klubturnét mögé rakni!” – nyilatkozta Sövegjártó Laca a közeljövő terveiről.

muzikfabrik_cd

A saját kiadásban a Muzicasa Recordingson megjelent lemezt október harmadikától két héten át kizárólag a Traxsource-ön lehetett megvásárolni, de október 17-étől már az összes ismert digitális áruházban és streaming szolgáltatónál elérhető, többek közt az iTunes, a Spotify és a Deezer kínálatában is megtalálható.

A teljes hanganyag meghallgatható a Soundcloudon, de aki CD-n is szeretne hozzájutni, korlátozott számban még megrendelheti azt közvetlenül Muzikfabriktól a honlapján, Facebook-oldalán, esetleg e-mailjén keresztül is.

Érdemes továbbá követni Muzikfabrik youtube-chatornáját is, hiszen itt a nagylemez munkálatairól maga Laca és a közreműködő énekesek mesélnek dalról-dalra kulisszatitkokat.