Mintegy harminc produkcióval, köztük négy saját bemutatóval várja a közönséget a Pécsi Harmadik Színház a hétfőn kezdődő 2013/2014-es évadban. Vincze János igazgató az MTI-nek elmondta: az önkormányzat által alapított, saját társulattal nem rendelkező teátrum Kiss Judit Ágnes Prága, főpályaudvar című darabjával kezdi az évadot, az előadásra minden jegy elkelt.

St. Evea Armos’ Egy életem, két halálom című bűnügyi vígjátékát Moravetz Levente rendezésében, Dévényi Ildikó, Gregor Bernadett és Sulyok Charlie főszereplésével viszik színre, Székely Csabának az Erdélyhez fűződő nosztalgikus-idilli képzetekkel szembemenő, Bányavirág című színpadi művét Vincze János rendezi.
Háy Jánosnak a család, az iskola, a szülők és a tanárok felelősségét firtató, az önmagát nehezen megfogalmazó, 14-15 éves korosztályhoz szóló, Völgyhíd című darabja Szabó Attila rendezésében lesz látható, Nemes Nagy Ágnes, Thuróczy Katalin és Bókai Zoltán Bors néni című zenés kalandja Steiner Zsolt rendezésében a gyerekeknek kínál szórakozást.
Az igazgató a vendégelőadások közül kiemelte a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház Dekameron című darabját Vidnyánszky Attila rendezésében, Pintér Béla és Társulata Kaisers TV, Ungarn című produkcióját, továbbá Gergely Róbert Bőröndmese című mesemusicaljét, amelynek zenéjét a Bon-Bon zenekarból ismert Szolnoki Péter szerezte, a főszereplő Patai Anna.
A tervek szerint az évad során Székely Csaba drámatrilógiájának mindhárom darabja, a Bányavirág mellett a Bányavakság és a Bányavíz is látható lesz Pécsett, akárcsak Spiró György Príma környék, Prah, valamint Kvartett című darabja. A három-három darabot egy-egy héten belül játszanák, kapcsolódóan fórumokat tartanának művészek, kritikusok, társadalomtudósok részvételével.
Vincze János elmondta: a teátrum évente mintegy 100 millió forintból gazdálkodik. A 2013/2014-es évad költségvetéséből 30 millió forint állami, 20 millió önkormányzati támogatás, a többit pályázati forrásokból, jegybevételekből teremtik elő.
A tavaly műsorra került 35 produkció 157 előadását több mint 15 ezren látták, és idén is hasonló érdeklődésre számítanak. ( MTI )