Minimalista stílusú formák lesznek láthatók tavasztól a Trafó külső homlokzatán annak a falfestési pályázatnak az eredményeként, amelyet több civil szervezet írt ki 2013 őszén az intézmény külső falának megszépítésére. A kreatív homlokzatfestési pályázatot a Slow művésznevet viselő street art alkotó nyerte, aki a festéshez szükséges eszközökön és anyagokon kívül 120 ezer forintos díjazásban is részesült – közölte Flór Péter, Színes Város főtitkára hétfőn az MTI-vel.

Trafo_logo.lead

 A versenyre csaknem 100 pályamunka érkezett be, a kiírás tematikája a Trafóhoz, illetve Ferencvároshoz kötődött. A Színes Város Csoport, a Trafó Kortárs Művészetek Háza és az Élesztő kézműves söröző által meghirdetett pályázat célja az volt, hogy olyan alkotók kapjanak lehetőséget közterületen festeni, akik járatosak a street art területén, azonban legális formában dolgozni, finanszírozási vagy egyéb akadályok miatt nem tudnak. A nyertes művész saját elmondása szerint leginkább romos, elhagyatott épületek falaira festi vagy fújja ki alkotásait, amelyekkel célja, hogy hozzátegyen az adott épület képéhez „valami plusz” tartalmat. A terveket Bakos Gábor, az ARC egyik alapítója, Bíró Péter marketing szakértő, Fenyvesi Áron, a Trafó Galéria vezetője, Megyeri András, a Színes Város alapítója, Nagy Enikő, a Trafó kommunikációs vezetője, Nádudvari Noémi esztéta, Szabó György, a Trafó menedzser-igazgatója, Szűcs Balázs a Ferencváros főépítésze és Tóth Imre, az Élesztő tulajdonosa bírálta el. A munkák a Trafó weboldalán tekinthetők meg. ( MTI )