Nem tudni, hogy a szigorú Covid-rendelkezések – melyek főleg a Császárvárost érintették keményen – relatíve friss feloldása miatt, vagy esetleg megfelelő reklám hiányában nem telt meg dugig vasárnap este a bécsi Szene klub koncertterme, de mivel egyedül érkeztem a buliba, annyira nem is zavart, hogy nincs lökdösődés, és a színpad előtti korláthoz sem nyomtak neki, amikor úgy döntöttem, első sorból nézem végig a Nitzer Ebb műsorát.
Ritkán járok egyedül koncertre, de mivel zenerajongó ismerőseim az április 30-ai budapesti koncertdátumot választották a bécsi helyett, végül egyedül vonatoztam fel Bécsbe. Attól féltem, hogy majd (kívülről) jól elázva érek ki a Szenebe, a főként osztrák bandák felléptetésére specializálódott koncerthelyszínre, de ettől végül megkímélt a kicsit borongós időjárás. Mondjuk, nincs is messze a klub a 69A buszmegállójától. Gyakorlatilag pár lépés. (One step, two steps, getting closer…) Mire a terembe értem, már csak az utolsó taktusokat csíptem el a (Nitzer Ebb turnémenedzsere szerint) nem igazán odaillő előzenekar (Broken Ego) produkciójából.
A véletlen aztán úgy hozta, hogy szerencsére mégsem teljesen egyedül, társaság nélkül kellett végignéznem, hallgatnom a műsort, mivel összefutottam az egyik zenekari tag, Bon Harris fivérével és az ő nagyon kedves kísérőjével, akik mikor röviden elmeséltem nekik hosszú évekre visszanyúló rajongásom kezdetét, ezt úgy nyugtázták, hogy „…and now, you’re part of the family…”. Azt hiszem, ennél több elismerést egy rajongó sem kívánhat magának.
A műsor majdnem ugyanaz volt, mint legutóbb (2019 decemberében) Barcelonában, de ahogy azt a két héttel ezelőtt készült gyorsinterjúban a banda elmesélte nekem, estéről-estére finomítanak a setlisten, apró finomságokkal színesítik a zenei alapokat. A misztikus hangzású intro után a Blood Money-val vágtak bele a fiúk a lecsóba, majd jött a For Fun, a Captivate, és a Hearts And Minds – azaz a legendás Belief album – amivel jómagam is megismertem anno az Ebbet – legjava.
A Getting Closernél Bon is kiélhette tánc és énektudását a színpad előterében, Douglas kicsit öregurasabban mozgott, de végig gesztikulált, és napszemüveg takarta, kicsit robotszerű arcára többször elégedett mosoly is kiült, amikor a közönség jól reagált a dalokra.
A klasszikus „gyújtóbomba”, a Lightning Man után kicsit átugrottunk a 2000-es évek végén megjelent, eddigi legutolsó Nitzer Ebb albumra, az Industrial Complexre, melyet Budapesten is bemutattak anno a fiúk. A Once You Say csendült fel, amiről minden „depeses” tudja, hogy Martin Gore is vokálozott rajta anno a stúdióban. Ez a szerep élőben most Bonnak jutott. Az egyik legszebb lírai dal – persze, ilyen nem sok van az oldschool EBM pápák tarsolyában – következett a Nitzer Ebb diszkográfiából, a Come Alive. Ugyan már közel a koncert felénél jártunk, Douglas hangja nagyon jól tartotta magát, és a közönség üvöltés-orkánnal jutalmazta ezért a produkcióért.
A világvégés, darkos-gótikus ábrándozásból az Ascend billentett vissza a zúzósabb zenék birodalmába, aztán jött a Shame, majd az egyik Nitzer Ebb-himnusz, a még mindig hipnotikus erejű Join In The Chant. Remekül működött az énekeltetés, azt hiszem, ekkorra járatta magát csúcsra a Szene Wien közönsége.
A Control I’m Here és az újabb keletű Down On Your Knees továbbra sem hagyták csillapodni a hangulatot, sem a színpadon, sem pedig a nézőtéren. Douglas modern kori sámánként rótta a köreit, pörgött, mutogatott, hergelte önmagát, és rajongóit.
Két ős-Ebb alapvetés zárta a programot. Elsőként érkezett a Let Your Body Learn, melynek elején Mr. McCarthy, női rajongói sikoltozásának közepette levette elegáns zakóját, feltűrte ingujját, és a „Nagy Testvér”, a Depeche Mode dalnokának, Dave Gahannak színpadi mozdulatait idézte meg, mindezeket persze magára igazítva. Az akár költőinek is mondható kérdés, melyet a lassan hatvanas éveikbe lépő zenészek saját magukhoz is intézhettek („Where is the youth…?”) még percekig ott csengett a fülekben, miközben a Nitzer Ebb legénysége a Murderous-t követően lesétált a színpadról.
Sokáig nem kellett „Zugabe”-t skandálnia a publikumnak, hiszen először Bon Harris, majd David Gooday adtak ráadást. Előbbi a Violent Playground című, alapból igencsak mérges indusztriál nóta lírai változatával lepte meg a közönséget, ezzel is kiemelve, és aktualizálva az egyik legrégebbi Nitzer Ebb szám szövegét, mely mit sem vesztett aktualitásából, 1983-as debütálása óta.
„…We’ve got new toys, the old ones are worn out
We can change the world
We will play with the world, with the world…”
Elég, ha csak az ukrán válságra gondolunk, ami napi szinten előttünk zajló véres valóság, és bizonyos valakik erőszakos játszóterévé tette Európa keleti szélét… Ezen a vonalon ment tovább az este zárása, amikor David Gooday, a legkorábban kilépett, majd nemrégiben visszatért tag bele ordította mikrofonjába, hogy „Alaaarm!” A meghökkentő egyszerűség mögé rejtett üzenet azonban talán átért, és egy percre mindenki átértékelhette magában a háborúhoz való esetlegesen közönyös viszonyát.
A búcsúra Douglas McCarthy is visszatért a színpadra, és a talán leginkább mostoha módon kezelt Nitzer Ebb album, a Big Hit nyitányával, a Cherry Blossommal búcsúzott a chelmsfordi trió a hálás közönségétől. A jelenkori események újra aktuálissá tették a záró tétel szövegét is.
„…See this new world is shaking
Same words, singing the same old song
I feel like I’m shaking…”
Elégedett arcokat láttam magam körül, ahogy a közönség lassan kisétált a teremből, és ugyanezek az elégedett – csak kicsit fáradtabb – arcok fogadtak a backstage-ben is. Néhány gyors összeölelkezés, vállveregetés, pár kérdés egymás hogylétéről, és mindannyian továbbgördültünk Bécsből. A Nitzer Ebb legénysége Varsó felé vette az irányt, jómagam pedig igyekeztem elcsípni az engem az otthonom felé röpítő utolsó éjszakai vonatot a bécsi Hauptbahnhofon. A fiúk már valószínűleg a varsói Progresjában melegítenek a hétfői show-ra, miközben én ezeket a sorokat pötyögöm a klaviatúrán.
Bon Harris búcsúszavai csengenek a fülembe, aki többször is kihangsúlyozta, mennyire várja a budapesti fellépést, és hogy szívében különleges helyet foglal el fővárosunk. Remélhetőleg a magyar rajongók is ilyen szeretettel fogadják majd a Nitzer Ebbet április 30-án az Akvárium színpadán!
További infók / jegyvásárlás
Aktuális Nitzer Ebb interjúnk itt olvasható
Szöveg és fotók: Janurik János