Rock, hard rock, metal némi elektronikával keverve – megjött a 2018-as FEZEN első három neve. A Mr. Big, az Enter Shikari és a Fozzy már biztosan ott lesz a 2018 július 25 és 28-a között rendezett székesfehérvári fesztiválon. A 2017-es FEZEN-re a nyitás előtt elfogyott az összes bérlet, így most érdemes időben lecsapni a karácsonyig extra-kedvezményes jegyekre.

fozzy_560

Az tavaly is beigazolódott, hogy a jubileumok jól állnak a FEZEN-nek, az éppen jövőre 30 éves Mr. Big egészen biztosan nagy bulit fog csapni július 26-án Székesfehérváron. A Billy Sheehan basszusgitáros 1988-ban állt össze Los Angelesben Paul Gilberttel, Pat Torpey és Eric Martinnal. A hard rock supergroup korán letette névjegyét a zeneiparban. ’91-ben megjelent második albumokra két olyan balladát írtak, ami pillanatok alatt letarolta a világot. A To Be With Yout nem lehetett megkerülni, és a Just Take My Heart is felkerült a slágerlistákra. Fel is kérte az akkor még alig hároméves zenekart az Aerosmith, hogy előttük játsszon Wembley-s koncertjeiken. Nyáron jelent meg legfrissebb stúdióalbumuk, így a Defying Gravityre került új dalokat is hallhatjuk a kihagyhatatlan slágerek mellett.

Enter Shikari – a zenekar, akinek a nevét akár műfajként is használhatjuk, hiszen az előtte létezőkbe nehéz lenne beskatulyázni őket. Sajátos világukat pop, post-hardcore, metalcore, dubstep, trance és drum and bass elemekből építették fel. A brit fesztiválkedvenc éppen két hónappal ezelőtt, szeptemberben jelentkezett új albummal. A jubileumot pedig az ő esetükben sem kerülhetjük el, hiszen éppen 2018-ban lesz 15 éve, hogy ezen a néven ismerhetjük őket. Július 28-án, a FEZEN zárónapján érkeznek Székesfehérvárra.

A profi pankrátor, médiahős, énekes Chris Jericho, a Stuck Mojo gitárosával és dobosával Rich Warddal és Frank Fontserával, valamint a Mike Portnoy Adrenalin Mobjában basszerozó Paul Di Leoval és Billy Grey gitárossal alkotja a Fozzyt. Az amerikai rock-metal csapat is friss albummal érkezik Székesfehérvárra, októberben jelent meg Judas című lemezük. Július 26-án a Mr. Big előtt lépnek fel a FEZEN-en.

Az első három név mellé igazán kedvező jegyár is dukál a FEZEN-nél. Az egy héttel előbbre július végére költöző székesfehérvári fesztivál négy napos bérlete karácsonyig 14 990 Ft-ért kapható, a napijegy pedig 6 990 Ft-ba kerül. A diákoknak idén is még kedvezőbb áron kínálják a belépőt a szervezők, a bérletet most 12 990 Ft-ért vehetik meg az érvényes magyarországi diákigazolvánnyal rendelkezők, a napijegyért pedig 5 990 Ft-ot kell fizetniük. Ez persze még csak a felsorolás eleje, az első három rock név után érkezik hamarosan a többi, nem csak ezekből a műfajokból, és a tavalyi teltházból kiindulva a bérletvásárlást sem érdemes sokáig halogatni.