Ötödször lesz Szín-Tár Találkozó a kecskeméti Katona József Színházban március 25. és 30. között, ahol a hazai és határokon túli, magyar nyelvű színészképző intézmények végzős osztályai mutatkoznak be – közölte Réczei Tamás, a színház művészeti vezetője hétfőn az MTI-vel. A budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Kaposvári Egyetem Művészeti Kara, az Újvidéki Művészeti Akadémia, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Színház- és Televízió Kara, valamint a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem végzős hallgatói mutatják be vizsgaelőadásaikat – mondta Réczei Tamás, aki egyben a fesztivál vezetője.

színtár hl

A Kecskeméti Tavaszi Fesztiválhoz kapcsolódó találkozón 6 nap alatt 7 vizsgaelőadást és számos kísérő rendezvényt láthat a közönség, köztük lesz prózai, táncos és zenés produkció és most először vizsgafilm is – fűzte hozzá. Réczei Tamás két újdonságról is beszámolt: új látványelem a SzínpadKépző, azaz a Magyar Képzőművészeti Egyetem látványtervező szakos hallgatóinak munkáiból készült kiállítás, valamint a kis kritikus képzés, amelynek keretében 10-12 gimnazista és főiskolás vehet részt minikurzuson, vezethetik az előadásokat követő szakmai beszélgetéseket. A két kisszínház – Kelemen László Kamaraszínház, Ruszt József Stúdió Színház – felváltva mutatja be a produkciókat: színpadra kerül a Vajda Mária gyűjtéséből készült A test meg a lélek – Vallomások a paraszti szerelmi életről című darab, Büchner Lenz című műve, a klasszikusok kedvelőinek pedig egy-egy Shakespeare-, Lorca- és Csehov-darab. Réczei Tamás sikeresnek nevezte a fesztivál elmúlt négy évét, mert 3 ország 5 egyetemének 55 előadását láthatták Kecskeméten, a végzős színművész hallgatók vándorhelyén. A fesztivál vezetője kiemelte a közönség érdeklődését, az eddigi fesztiválokra mintegy 3300 néző váltott jegyet. Hozzátette, hogy a kecskeméti színház már több olyan végzős hallgatóval kötött szerződést, akik a fesztiválon tűntek fel. ( MTI )