Teljesen átalakult a Magyar Nemzeti Galéria 1945 utáni magyar képzőművészetet bemutató kiállítása; a Lépésváltás címet kapott, friss állandó tárlat pénteken nyílt meg a Café Budapest Fesztivál nyitóeseményeként. Baán László, a Szépművészeti Múzeum és az MNG főigazgatója a pénteki sajtóbemutatón elmondta, hogy a tavaly újraegyesített két múzeum egyik legfontosabb feladata állandó kiállításaik újragondolása. A Nemzeti Galériában ráadásul megújulásra vár az 1975-ös enteriőr is: „a maga nemében egyedülálló volt a világon, hogy közlekedőfolyosókon, WC-ajtók fölött is lógtak képek” – szólt a kortárs kiállítás közelmúltbeli állapotáról.

lépésváltás

A főigazgató emlékeztetett arra, hogy az újragondolás során erőteljesen átalakították a szocialista modernista enteriőrt, így a Lépésváltás cím az 1100 négyzetméteres kiállítótér korszerűsítésére és az új kurátori megközelítésre egyaránt utal.
Az MNG jelenkori állandó tárlatának átalakítása Petrányi Zsolt, a Jelenkori Gyűjtemény vezetőjének feladata volt. Mint a művészettörténész elmondta, az elmúlt hetven év képzőművészetének legnagyobb hazai kollekciójából, több mint 12 ezer munka közül választotta ki a kiállításba bekerült mintegy 150 darabot; ezek közül 89 nem szerepelt a korábbi állandó tárlaton.
A kurátor szerint az MNG-be látogató magyar és külföldi nézők többsége igen érdeklődő, de meglehetősen kevés ismerettel rendelkezik a kortárs magyar képzőművészetről, a Lépésváltás így elsősorban őket szeretné megszólítani.
Petrányi Zsolt három fő szempont mentén akarta bemutatni az elmúlt hetven év művészetét: a különféle együtt élő irányzatok, a korszakformáló kiállítások és a nemzetközi tendenciákkal való kapcsolódások rendszerében.
A tárlatra belépőt a kortárs magyar művészet két „origója”, Jovánovics György Ember és Pauer Gyula Maya című, egymással szemben felállított szobrai fogadják, majd a tárlat tematikus helyett inkább kronologikus egységek mentén vezeti végig a látogatót az utóbbi hét évtized hazai képzőművészetén.
A szocialista realizmust és az azt követő időszakot olyan munkák idézik meg, mint Félegyházi László Bútorgyári sztahanovista című olajképe vagy a Sztálin-szoborpályázat fotódokumentációja, de a tárlat figyelmet fordít az 1945 után jelentkezett posztszürreális tendenciákra is.
A következő időszakot többek között Csernus Tibor, Gyémánt László és Lakner László vásznai képviselik, majd egyfajta „időkapszulaként” működő külön terem idézi meg az Iparterv legendás 1968-69-es kiállítását – mondta el a kurátor.
Petrányi Zsolt a hetvenes évek avantgárd irányzatainak bemutatásánál szokatlan módon papíralapú munkákat is beválogatott az állandó kiállításba, ezeket azonban műtárgyvédelmi okokból félévente az adott alkotó másik munkáira cserélik majd.
A konceptművészet és a fotórealista festészet fénykorát mások mellett Kelemen Károly és Nyári István munkáin keresztül tárja a közönség elé a kiállítás, amely egymás mellett mutatja be azokat az alkotókat – például Bukta Imrét, Fehér Lászlót vagy Méhes Lórántot -, akiket a nyolcvanas években párhuzamosan működő új szenzibilitáshoz és „undergroundhoz” sorolnak.
A rendszerváltás utáni szekcióban kapott helyet a tárlat címadó munkája, Galántai György 1989-es talpszobra, Szentjóby Tamás szintén emblematikus alkotása, A szabadság lelkének szobra 1992 W mellett. Az ezredforduló utáni magyar művészetet elsősorban nagyméretű installációkon keresztül emelte be a kiállításba Petrányi Zsolt.
Baán László elárulta, hogy a felújítási program a Nemzeti Galéria újabb egységeivel folytatódik 2014-ben, időközben pedig a Szépművészeti Múzeumban megújul az egyiptomi kiállítás, és újra megnyílik a 25 éve zárva tartó régiszobor-gyűjtemény. ( MTI )