Több mint 2,4 milliárd forint kulturális célú többlettámogatás szerepel a 2014-es év költségvetési tervezetében az ideihez képest – mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális államtitkára hétfőn az MTI-nek. Halász János példaként említette a Magyar Állami Operaházat, amely a tervek szerint 1,1 milliárd forinttal kap többet 2014-ben.

A plusztámogatást az idén megnyílt Erkel Színház jövő évi működési költségeire kapja a dalszínház. 300 millió forinttal emelkedik a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, 500 millió forinttal pedig a Budapesti Fesztiválzenekar támogatása. Az államtitkár megjegyezte: a magyar zenei élet kiemelt támogatást kap jövőre, hiszen a Belügyminisztérium fejezetében az önkormányzati fenntartású zenekarok, énekkarok támogatása 630 millió forinttal növekszik. ( MTI )