Az ország legzöldebb és legundergroundabb fesztiválja – a szervezőkön kívülálló okokból – elhagyja névadó törzshelyét, Tiszaalpárt és idén nyáron már a lakiteleki autós kempingben várja az antimainstream rajongókat. A nemcsakmetal zenei összejövetel 2021-ben, – ha a vírushelyzet engedi – hetedik születésnapját ünnepli majd – a reggae-től a funk muzsikán keresztül egészen a fúziós és modernmetal produkciókig mindenféle szubkulturális stílussal.

S bár az idei évre igent mondó fellépők listája egyelőre még titkos, az már biztos, hogy a 2020-as kimaradást egy bónusz nappal pótolják a szervezők: az eddigi három helyett így június 30-a és július 3-a között négy napig düböröghet a Tisza-parti chill-élmény a lakitelki Tőserdő Autós Kempingben.

Ráadásul ezen a fesztiválon az együttesek mellett a bolygóvédelem is fontos szerepet kap: egyik első hazai fesztiválként az Alpárfeszt crew már három éve kitiltotta a PET palackokat a buliból, a piát pedig kizárólag újrahasznosítható poharakba mérik majd ezen a nyáron is.