Ha a címhez mellékelt albumdizájn-fotóra pillantva valakit erőteljes „déjà vu”–érzés fogna el, az bizony nem a véletlen műve. Vince Clarke és Andy Bell kettőse, az Erasure ugyanis tavaly májusban megjelent World Be Gone című, sorrendben 17. stúdióalbumát gondolta újra. A dalokat ezúttal klasszikus zenei köntösbe öltöztették, és tették mindezt a brüsszeli székhelyű Echo Collective társulás segítségével, akik hidat vontak a pop- és a klasszikus zene közé.

erasure_calassical
Az izgalmasnak hangzó projekt végeredményéről március 9-étől győződhetünk meg. Ekkor kerül ugyanis a lemezboltokba a World Beyond címet viselő korong. „A projekt koncepciója az volt, hogy alapjaikra lebontsuk, és aztán újra összerakjuk a dalokat” – magyarázza Neil Leiter, az Echo Collective-től. „Az elején sávokra szedtünk minden tracket, és aztán azon sávokkal, melyek inspirálólag hatottak ránk, vagy amelyeket fontosnak éreztünk, újból felépítettük a számokat instrumentálisan. Az együttesünk minden hangszere a benne rejlő kapacitások vagy egy bizonyos szerep szerint lett kiválasztva. Annak a kérdésnek az eldöntése, hogy melyik hangsávhoz melyik hangszer illik a leginkább, legalább annyira bonyolult, mintha szerepeket színekkel akarnánk párosítani. Azáltal, hogy így lecsupaszítottuk a dalokat, Andy új térhez jutott, amit a hangjával megtölthetett. A dalszövegek is más olvasatot nyertek ezáltal, fontosabbak lettek, és Andy sokkal szabadabban, dinamikusabban kezelhette őket, a teljes hangterjedelmét bevetve.”

A klasszikus-átdolgozást nyert Wold Be Gone album több helyütt is reagált a minket körülvevő világ változásaira, az aktuálpolitikai légkörre, anélkül, hogy az Erasure legénysége reménytelennek láttatná a helyzetet. „Az újra-interpretálás sokkal erősebb kontextusba helyezte a szövegeket, egészen új síkba kerültek ezáltal” – kommentálja Andy Bell az Echo Collective-vel közös zenei projektet.

Az album ötlete egyébként Vince Clarke-tól származik, aki eredetileg egy kislemezt tervezett ebben a klasszikus hangszerelésben felvenni, azonban annyira gyümölcsöző volt az Echo Collective-vel való eszmecsere, hogy végül úgy döntöttek, a teljes World Be Gone-t átöltöztetik. „Nagyszerű volt az Echo Collective-val együtt ötletelni, és aztán látni (hallani) azt, hogy ezek a kompozíciók alakot öltenek. Ez a közös munka egészen új érzésekkel töltötte fel az albumunkat, Andy éneke pedig sokkal erőteljesebbé és felemelőbbé vált” – fűzi hozzá Vince Clarke.

Ha úgy vesszük, a World Beyond projekt egyfajta folytatása az 1987-es The Two Ring Circus albumnak, mellyel a The Circus című, nemzetközi áttörést meghozó LP-jüket dolgozták át – akkoriban csak 3 track kapott klasszikus öltözetet, a többi dal remix és koncertverzió formájában újult meg.

Mire a World Beyond megjelenik, az Erasure már éppen utolsó európai koncertjét adja majd Koppenhágában, a január 29-én Dublinból induló (majdnem) világkörüli turnéján. Hozzánk legközelebb Münchenben lehet elcsípni őket, március 4-én, a Tonhalle színpadán. Jegyek kis szerencsével még fellelhetők, bár gyakorlatilag teltházas az összes európai helyszín.

erasure_classical2
A World Beyond album – többféle kiszerelésben – már most előrendelhető az alábbi linken.